DVTK: Szivics nem félti karakteres csapatát a Haladástól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.10. 11:46
Ismét hazai pályán futballozhat a DVTK, azonban a Haladás elleni összecsapás (18.30, Tv: Sport2, élőben az NSO-n) így sem ígérkezik könnyűnek, ráadásul több hiányzója is lesz Tomiszlav Szivics együttesének.  

Az előző idényben mindkét helyszínen döntetlenre végződött a párharc: Szombathelyen 2–2, Diósgyőrben 1–1 lett az eredmény. Szivics legutóbb azt nyilatkozta, hogy Újpesten csapatának jó eredmény lenne a döntetlen, de utólag bevallotta, ezt csakis taktikai okokból tette (jól „el is altatta” vele az újpestieket…), hiszen ő és csapata mindig, mindenhol a három pontért lép pályára – a Haladás ellen is.

„Két játékosunkat, az Újpest ellen kiállított Egerszegi Tamást és Debreceni Andrást eltiltották, hiányzik majd Antal Botond, Elek Ákos és Barczi Dávid, de a DVTK már megmutatta, karakteres csapat, így nem féltem a srácokat az újabb feladattól sem” – nyomatékosította az edző az elszántságát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik