NB III-as gólkirály a Vidinél; a Vasashoz támadó érkezett, míg három csatár és egy középpályás távozott – NB II-es átigazolási körkép

Vágólapra másolva!
2025.07.01. 18:10
null
Tóth Milán a Vidi legújabb igazolása (Fotó: fehervarfc.hu)
Ugyan hivatalosan július 21. és augusztus 31. között tart a labdarúgó NB II-ben is a következő átigazolási időszak, a csapatok már megkezdték a keretek átalakítását. Tekintse át csapatonként, hogyan alakulnak a keretek! Cikkünk egész nyáron elérhető címlapunkról.

AZ UTÓBBI IDŐSZAKBAN TÖRTÉNT

A bajnoki rajt előtti időszakban is változott a csapatok kerete. A Vidi megszerezte az Egerben NB III-as gólkirályi címet szerző támadót, Tóth Milánt, továbbá az előző idényben Debrecenben játszó középpályást, Kocsis Gergőt, illetve a korábbi újpesti kapust, Svékus Olivért. A Vasastól három támadó távozott, Szánthó Regő, Bukta Csaba, illetve Pintér Filip (az utóbbi kettő kölcsönbe), tovább a középpályás Berecz Zsombor is, de érkezett egy U-válogatott szélső támadó, mégpedig Horváth Rajmund Gyirmótról. Az újonc Karcag Vida Máté után többek mellett Hidi Patrikot is megszerezte, míg a Szeged leigazolta Halmai Ádámot a Ferencvárostól. A Szentlőrinc a héten több érkezőt is bejelentett, az egyik közülük a Kisvárdát elhagyó Czérna Erik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ FC AJKÁNÁL
Érkezett: Cipf Dominik (Tiszakécske, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Csörnyei Zsombor (Nyíregyháza II – kölcsönbe), Debreceni Zalán (Paks – kölcsönbe, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Gregor Zalán (Paks, legutóbb Csákvár, kölcsönben), Herjeczki Kristóf (Kazincbarcika), Horváth Péter (Veszprém – kölcsönből vissza), Katona István (Kazincbarcika – kölcsönbe), Király Mátyás (Oberwart – Ausztria), Kirchner Krisztián (Kozármisleny), Lakatos Márk (Szentlőrinc), Lichy Kristóf József (DVTK – kölcsönbe), Mészáros Barnabás (Puskás Akadémia), Rideg Bálint (Paks – kölcsönbe), Tóth Ákos (Újpest II – kölcsönbe)
Távozott: Balogh Márton (visszavonult), Bobál Gergely (Videoton), Borsos Filip (Békéscsaba), Frák Marcell Milán (Nagykanizsa), Nikola Pantovics (szerb-magyar, ?), Szabó Benjámin (Vasas – kölcsönből vissza), Szarka Ákos (szlovák-magyar, Gyirmót FC Győr), Tajthy Tamás (visszavonult), Zsolnai Richárd (Békéscsaba)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRÉNÉL
Érkezett: Balla Kevin (Kaposvár), Borsos Filip (Ajka), Daru Bence (PMFC), Ésik Ákos (Kisvárda – kölcsönbe), Kristóf Márk (DVTK – kölcsönbe), Kotula Máté (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Szeged-Csanád GA, kölcsönben), Maronyay Zalán (Szeged-Csanád GA – kölcsönből vissza), Nagy Gergő (KFC Komarno – Komárom, Szlovákia), Óvári Balázs (Komáromi VSE – kölcsönből vissza), Takács János (Szeged-Csanád GA), Zsolnai Richárd (Ajka)
Távozott: Czékus Ádám (Kisvárda – kölcsönből vissza, onnan Kecskemét), Fazekas Lóránt (Karcag), Gyenti Kristóf (DVSC – kölcsönből vissza), Kovács Kolos (Kecskemét – kölcsönből vissza), Ferencsik Bálint (DVTK – kölcsönből vissza, onnan Kazincbarcika), Kohut Máté (DVSC – kölcsönből vissza), Pintér Norbert (Gyula), Rácz Balázs (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Sinka Dániel (Budaörs), Uram János (Vasas – kölcsönből vissza)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKI MTE-NÉL
Érkezett: Bukta Csaba (Vasas – kölcsönbe), Hajdú Roland (Szentlőrinc), Hársfalvi András (Gyirmót FC Győr), Herczeg Botond (MTK – kölcsönbe, legutóbb Szeged-Csanád GA, kölcsönben), Jagodics Márk (Tatabánya), Lajcsik Vencel (DVTK – kölcsönbe), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia, legutóbb Mezőkövesd, kölcsönben), Rózsa Sándor (Mátészalka), Selyem Bálint (ETO Akadémia – kölcsönbe), Stumpf Gábor (MTK – kölcsönbe), Varga Gy. Balázs (Újpest – kölcsönbe, legutóbb Szeged-Csanád GA, kölcsönben)
Távozott: Dúzs Gellért (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Elek Bence (III. Kerületi TVE), Horváth Olivér (Dorog), Kalmár Olivér (Szeged-Csanád GA), Lorentz Márton (Csákvár), Oláh Bálint (Kisvárda), Merényi Ádám (MTK – kölcsönből vissza, onnan Kecskemét), Sztojka Dominik (Vasas – kölcsönből vissza), Szűcs Patrik (MTK – kölcsönből vissza), Zuigeber Ákos (MTK – kölcsönből vissza, onnan Bp. Honvéd)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezett: Dúzs Gellért (Budafok – kölcsönből vissza), Gyurcsó Ádám (Anorthoszisz – Ciprus), Kállai Kevin (DVTK), Kocsis Gergely (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Pinte Patrik (Nyíregyháza – kölcsön után végleg), Zuigeber Ákos (MTK, legutóbb Budafok, kölcsönben), Varga Bence (Csákvár)
Távozott: Átrok Zalán (MTK), Ene Kornél (román-magyar, ?), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan MTK), Farkas Balázs (ETO FC – kölcsönből vissza, onnan BVSC), Holman Dávid (Szeged-Csanád GA), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Krajcsovics Ábel (ZTE – ismét kölcsönbe), Nyitrai Bence (?), Pintér Máté (Dunaújváros), Szamosi Ádám (DVTK – kölcsönből vissza), Vernes Richárd (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BVSC-ZUGLÓNÁL
Érkezők: Böndi Ádám (Kaposvár), Csernik Kornél (Tatabánya), Dénes Adrián (Újpest – kölcsönbe), Farkas Balázs Kesző (ETO FC, legutóbb Bp. Honvéd), Kovács Dominik (Újpest – ismét kölcsönbe), Palincsár Martin (Szeged-Csanád GA), Petroff Zsombor (profi szerződést kapott), Tamás Olivér (Nyíregyháza – kölcsönbe)
Távozók: Ábrahám Márton Ákos (FC Dabas), Batai Tamás (DVSC – kölcsönből vissza), Erdélyi Benedek (DVSC – kölcsönből vissza), Hidi Patrik (Karcag), Kocsis Bence (Paks – kölcsönből vissza, onnan Videoton), Májer Gergő (Érd), David Nwachukwu (nigériai, DVSC – kölcsönből vissza), Tóth Ákos (Újpest – kölcsönből vissza), Zamostny Balázs (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL
Érkezett: Bányai Péter (Mezőkövesd – kölcsönbe), Fejős Áron (PMFC), Helembai Márk (Gyirmót FC Győr), Lehoczki Bendegúz (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Lorentz Márton (Budafok), Magyar Zsolt (Veszprém), Perczel András (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Radics Márton (Puskás Akadémia), Tifán-Péter Bence (Bicske), Umathum Ádám (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe)
Távozott: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Gazdag Vajk (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Gregor Zalán (Paks – kölcsönből vissza, onnan Ajka), Major Marcell (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Kazincbarcika – kölcsönbe), Menyhárt Zsombor (Videoton), Murka Benedek (Videoton), Nagy Zoárd (Puskás Akadémia), Artem Nahirnij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Kozármisleny), Pál Barna (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Varga Bence (Bp. Honvéd)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KARCAGI SC-NÉL
Érkezett: Bodor Zoltán (Siófok), Daniel Shadrach Kaye (nigéria, DVSC – kölcsönbe), Fazekas Lóránt (Békéscsaba), Hidi Patrik (BVSC), Kovalovszki Máté (Nagykanizsa), László Dávid (Nagykanizsa), Pap Zsolt (Kisvárda), Szakács Levente (DVSC – újabb 1 évre kölcsönbe), Szekszárdi Tamás (Szentlőrinc), Tarcsi Róbert (szlovák-magyar, Nyíregyháza – kölcsönbe), Vida Máté (Vasas)
Távozott: Ádám Ferenc (?), Bernáth Ákos (Füzesabony), Caba Gabriel (román-magyar, Unirea Tasnád – Románia), Csörgő Raul (Szentlőrinc – kölcsönből vissza, onnan PMFC, kölcsönbe), Dan-Marius Constantinescu (Gyulai Termál FC), Fábián Bence (DVSC – kölcsönből vissza), Maruscsák Jan (ukrán-magyar, ?), Szakács Levente (DVSC – kölcsönből vissza), Varga Balázs (Tiszaújváros)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezett: Bolgár Botond (Ferencváros – kölcsönbe), Bolyki Andor (SV Babelsberg – Németország), Czékus Ádám (Békéscsaba), Derekas Zoltán (Tatabánya – kölcsönből vissza), Eördögh András (Tatabánya), Farkas Balázs (Monor), Győrfi Milán (Paks – kölcsönbe), Kovács Kolos (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Merényi Ádám (MTK, legutóbb Budafok, kölcsönben), Ruisz Barnabás (ETO FC),  Szojma András (Puskás Akadémia), Szűcs Szilárd (Puskás Akadémia)
Távozott: Botka Endre (Ferencváros – kölcsönből vissza), Driton Camaj (montenegrói, Asztana – Kazahsztán), Czenky Ábel (Dabas), Janicsák Olivér (Dabas), Michael López (argentin, ?), Lukács Dániel (Puskás Akadémia), Katona Bálint (Ferencváros – kölcsönből vissza), Kersák Roland (Nyíregyháza), Kotula Máté (Békéscsaba – kölcsönbe, legutóbb Szeged-Csanád GA, kölcsönben), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kazincbarcika), Májer Milán (Nyíregyháza), Tófol Montiel (spanyol, ?), Nagy Krisztián (Kisvárda), Papp Milán (Videoton – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Pászka Lóránd (Ferencváros – kölcsönből vissza), Polyák Kristóf (PMFC), Zeke Márió (Paks), Zsótér Donát (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HR-RENT KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezett: Babinszky Bence (Kaposvár), Bakó Sámuel (MTK – kölcsönbe), Bodrogi Bence (ZTE II), Bíró Márk (Siegendorf – Ausztria), Dobos Áron (Soroksár), Dóra Donát (Hódmezővásárhely), Harsányi Dániel (Tatabánya), Jelena Richárd (Tatabánya), Kátai-Urbán Marcell (Bonyhád), Lengyel Noel (PMFC – kölcsönből vissza), Máté Csaba (Paks II), Artem Nahirnij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia), Pesti Zoltán (Paks – kölcsönbe), Pupp Zétény (Paks II – kölcsönbe), Sebestyén Márk (Bp. Honvéd II), Szalka Dominik (Mosonmagyaróvár)
Távozott: Átrok Zalán (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, onnan MTK), Cipf Dominik (Tiszakécske – kölcsönből vissza, onnan Ajka), Debreceni Zalán (Paks – kölcsönből vissza, onnan Ajka, kölcsönbe), Ikonomu Konsztantinosz (görög-magyar, Pécs, kölcsön után végleg), Kirchner Krisztián (Ajka), Kiss Balázs (?), Kocsis Gergely (Putnok – kölcsönbe), Lacza Alex (szlovák-magyar, ETO FC – kölcsönből vissza), Lépő Kristóf (Paks – kölcsönből vissza), Major Sámuel (?), Rácz László (PMFC – kölcsönből vissza, onnan Kazincbarcika), Schuszter Ronald (Kazincbarcika), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Videoton)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezett: Csatári Gergő (DVTK), Csörgő Viktor (Gyirmót FC Győr), Dojcsák Bence (DVTK – kölcsönbe), Jova Bálint (ESMTK – kölcsönből vissza), Keresztes Bence (Szentlőrinc – kölcsön után végleg), Nagy Roland (Putnok – kölcsönből vissza), Pintér Ádám (Kazincbarcika), Saja Milán (Siófok), Szalai József (Paks – kölcsönbe), Ternován Patrik (Kazincbarcika), Vidnyánszky Mátyás (DVSC – ismét kölcsönbe) 
Távozott: Bányai Péter (Csákvár – kölcsönbe), Farkas Dániel (szerb-magyar, ?), Horváth Kevin (Nyíregyháza – kölcsönből vissza, onnan Soroksár), Ináncsi Milán (Füzesabony – ismét kölcsönbe), Jova Bálint (Putnok), Juhász Bence (Újpest), Kojnok Zsolt (Videoton), Krausz Raul-Zoran (román-magyar, ?), Oláh Benjámin (Nyíregyháza – kölcsönből vissza), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia, kölcsönből vissza, onnan Budafok), Szalai József (Paks), Szendrei Ákos (Paks – kölcsönből vissza) 
Kooperációs kölcsön után visszatértek a DVSC-hez: Cibla Flórián, Doktor Zsolt, Hornyák Csaba

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁR SC-NÉL
Érkezett: Horváth Kevin (Nyíregyháza, legutóbb Mezőkövesd, kölcsönben), Könczey Márk (Szeged-Csanád GA), Tóth Gábor (KFC Komarno – Komárom, Szlovákia)
Távozott: Dhonata Tavares (brazil, FTC – kölcsönből vissza), Dobos Áron (Kozármisleny), Dragóner Filip (Nagykanizsa), Halmai Ádám (FTC – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Májer Botond (Csepel), Manner Balázs (FTC – kölcsönből vissza, onnan Nyíregyháza), Mergl Szabolcs (FTC – kölcsönből vissza), Say Shadirac (ghánai, FTC – kölcsönből vissza, onnan AC Oulu – Finnország, kölcsönbe), Vincze Ádám (Gyirmót FC Győr)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIÁNÁL
Érkezett: Fábiánkovits István (SC Sopron – kölcsönből vissza) , Halmai Ádám (Ferencváros, legutóbb Soroksár, kölcsönben), Holman Dávid (Bp. Honvéd), Kalmár Olivér (Budafok), Kubicsek Levente (Bp. Honvéd II), Miskolczi Domonkos (Puskás Akadémia), Pruska Dániel (Haladás – kölcsönből vissza)  Rabatin Richárd (PMFC), Asmir Suljic (bosnyák-magyar, Pundzsab FC – India), Sztankó László Márk (Gyula), Takács-Földes Olivér (Haladás – kölcsönből vissza)
Távozott: Biben Barnabás (?), Erdei Carlo (román-magyar, ?), Fábiánkovits István (Siegendorf – Ausztria), Herczeg Botond (MTK – kölcsönből vissza, onnan Budafok, kölcsönbe), Kotula Máté (Kecskemét – kölcsönből vissza, onnan Békéscsaba, kölcsönbe), Könczey Márk (Soroksár), Maronyay Zalán (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Palincsár Martin (BVSC), Pruska Dániel (Haladás – újabb 1 évre kölcsönbe), Takács János (Békéscsaba), Varga Gy. Balázs (Újpest – kölcsönből vissza, onnan Budafok, kölcsönbe)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezett: Adamcsek Máté (Gyirmót FC Győr), Czérna Erik (Kisvárda), Ignácz Bálint (Szekszárd), Kancsij Artúr (Kisvárda II), Kostyák Rajmund (profi szerződést kapott), Márta Levente (ESMTK), Nagy Richárd (Paks – kölcsön után végleg), Palóka Dávid (Paks II – ismét kölcsönbe), Sámson Ábris (UTA Arad – Románia, kölcsön után végleg), Szolgai Máté (szlovák-magyar, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Weisz Patrik (Hatvan)
Távozott: Csörgő Raul (PMFC – kölcsönbe, legutóbb Karcag, kölcsönben), Hajdú Roland (Budafok), Heles Jaroszlav (ukrán-magyar, Kisvárda – kölcsönből vissza, onnan Pécsi MFC – kölcsönbe), Héninger Bendegúz (Veszprém – ismét kölcsönbe), Keresztes Bence (Mezőkövesd – kölcsön után végleg), Lakatos Márk (Ajka), Nagy Máté (Paks – kölcsönből vissza), Novák Zsombor (?),  Papp Csongor (ZTE – kölcsönből vissza), Rab Boldizsár (Vasas – kölcsönből vissza), Sebestyén Bálint (Majos), Szekszárdi Milán (Paks – kölcsönből vissza), Szekszárdi Tamás (Karcag), Tarcson Ákos (Kaposvár – kölcsönbe), Vingler László (ETO – kölcsönből vissza)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKEI LC-NÉL
Érkezett: Bódi Ádám (Kazincbarcika), Gyenes Ádám (Bp. Honvéd II), Lucas (brazil-magyar, Kazincbarcika), Myke Bouard Ramos (Kazincbarcika), Terbe Botond (Nagykanizsa), Varga József (Kazincbarcika), Vukk Zsombor (Nyíregyháza – kölcsönbe)
Távozott: Bányai Péter (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Cipf Dominik (Ajka, legutóbb Kozármisleny, kölcsönben), Engedi Márk (DVSC – kölcsönből vissza), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Videoton), Marsa Levente (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezett: Hej Viktor (ukrán-magyar, MTK), Horváth Rajmund (Gyirmót FC Győr), Németh Barnabás (Nyíregyháza – kölcsön után végleg), Pethő Bence (Kazincbarcika), Rab Boldizsár (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Sztojka Dominik (Budafok – kölcsönből vissza), Szabó Benjámin (Ajka – kölcsönből vissza), Uram János (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozók: Bánfalvi Gergő (Kazincbarcika – kölcsönbe), Berecz Zsombor (?), Bukta Csaba (Budafok – kölcsönbe), Holender Filip (magyar-szerb, fehérvári kölcsön után ?), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönből vissza), Pintér Filip (Kisvárda – kölcsönbe), Rácz Barnabás (Gyirmót), Szánthó Regő (?), Szilágyi Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, kölcsön után végleg), Vida Máté (Karcag)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC FEHÉRVÁRNÁL
Érkezett: Bobál Gergely (Ajka), Dékei Márk (Újpest – kölcsönbe), Kálnoki-Kis Zsombor (NK Nafta – Szlovénia), Kemenes Botond (Veszprém – kölcsön után végleg), Kocsis Bence (Paks, legutóbb BVSC, kölcsönben), Kocsis Dominik (Puskás Akadémia, legutóbb Tiszakécske, kölcsönben), Kocsis Gergő (DVSC), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd), Kovács Krisztián (Paks), Murka Benedek (Csákvár), Menyhárt Zsombor (Csákvár), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Papp Milán (Kecskemét – kölcsönbe, legutóbb Gyirmót, kölcsönben), Rostás Szilárd (Békéscsaba II),  Svékus Olivér (Újpest – kölcsönbe), Szimeon Petrov (bolgár, Slask Wroclaw – Lengyelország, kölcsön után végleg), Tiefenbach Dániel (Bregenz – Ausztria), Tóth Milán (Eger), Vajda Roland (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Varga Roland (Paks)
Távozott: Babos Bence (DVTK – kölcsönbe), Dala Martin (Puskás Akadémia), Holender Filip (magyar-szerb, Vasas – kölcsönből vissza, onnan ?), Huszti András (ZTE – kölcsönből vissza), Kalmár Zsolt (?), Katona Mátyás (Nyíregyháza), Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia, kölcsönből vissza, onnan Wisla Plock – Lengyelország), Lirim Kastrati (koszovói-albán, ?), Kovács Mátyás (MTK – kölcsönből vissza), Bohdan Melnik (ukrán, Kisvárda), Ivan Milicevic (bosnyák-horvát, Horsens – Dánia), Pető Milán (Paks), Szimeon Petrov (francia-bolgár, ?), Ivan Saponjics (szerb, DVTK), Kristian Sekularac (svájci-angol, ?), Nikola Serafimov (északmacedón, ?), Nicolás Stefanelli (argentin, Defensa y Justicia – Argentína), Szabó Bálint (Paks – kölcsönből vissza, onnan FK Csíkszereda – Románia)

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik