Finnországból érkezett ajánlat az NB II-es csatárért

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.06. 12:33
Szalai József tavaly nyáron szerződött Mezőkövesdre, játszott az élvonalban is a kövesdieknél (Fotó: mezokovesdzsory.hu
A Nemzeti Sport értesülései szerint egy finn klub tett ajánlatot még az óévben az NB II-es Mezőkövesd csatáráért, Szalai Józsefért, azonban a felek nem tudtak megegyezni a 22 éves játékos átigazolásáról.

 

Meg tudom erősíteni a hírt, Szalai Józsefért valóban érkezett egy finn ajánlat, de a klubok nem tudtak megegyezni – nyilatkozta a Nemzeti Sport megkeresésére a mezőkövesdi csatár menedzsere, Nánási Balázs.Szalai 190 centiméter fölötti center, tehát olyan poszton szerepel, amelyik mindig nagyon keresett az átigazolási piacon, és az ősszel tizenkét meccsen szerzett öt góljával abszolút meghatározó játékosnak számított Mezőkövesden. Az NB I-ből is több klub érdeklődik iránta, de az átigazoláshoz először a Mezőkövesddel kell megegyezni, amelyhez még másfél évig köti a szerződése.” 

A 22 éves Szalai 2023 nyarán a Vasastól került Mezőkövesdre, de játszott korábban Kecskeméten is. Eddigi pályafutása során az NB I-ben 27 meccsen három gólt szerzett, az NB II-ben pedig 54 találkozón 12-szer volt eredményes. 



 

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

NB II: Soós Imre helyett Bujtor Balázs lett az Ajka új ügyvezetője

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 14:33

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42
Ezek is érdekelhetik