Megvan, kik játszanak az NB III-ba jutásért

Vágólapra másolva!
2024.06.04. 13:37
Fotó: Földi Imre, archív
Kialakult labdarúgó NB III-ba jutásért kiírt osztályozók mezőnye – erősítette meg megkeresésünkre a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

Az oda-visszavágós rendszerben megszervezett párharcok időpontjait az MLSZ a szerdai nap folyamán hozza nyilvánosságra. 

A harmadosztályba osztályozó nélkül, erőnyerőként feljutott a Szegedi VSE, a Szombathelyi Haladás II, a székesfehérvári MÁV Előre Főnix FC és a Bonyhádi VLC. A Haladás II "erőnyerése" azért érdekes, mert a Haladás első csapata nem kapott licencet az NB II-re, így elméletileg csak az NB III-ban indulhat (az MLSZ bizonyos feltételek esetén ezt engedélyezi), de mivel egy sportszervezet csak egy csapatot indíthat egy osztályban, a Haladás II csak a Vas megyei első ligára nevezhet majd. Nem árt tisztázni azt sem, hogy az NB III-ból idén májusban kieső Haladás VSE pedig az anyaegyesület labdarúgócsapata, amely szintén a megyei első osztályban indulhat majd.

Az Ózd-Sajóvölgyével kapcsolatban pedig megjegyzendő, hogy mivel a borsodiak a Putnok FC fiókcsapatának minősülnek, így a boon.hu információi szerint, a szabályok értelmében csak négy, 2002. december 31-nél korábban született futballistát szerepeltethetnek az osztályozón. A többieknek fiataloknak kell lenniük, így az U19-es és az U17-es együttesükből fognak felhozni játékosokat a párharcra. További nehézség, hogy az ózdiak csak akkor juthatnak fel az NB III-ba, ha a Putnok sikerrel veszi a Szentlőrinc elleni osztályozót, mivel a két sportszervezetnek eltérő osztályban kell szerepelnie.

A VÁRMEGYE I. OSZTÁLYOZÓ PÁROSÍTÁSA
Monostorpályi SE–Füzesabonyi SC
Tiszaföldvár SE–Villány TC
Csepel TC–Tatai AC
Gyulai Termál FC–Bánk-Dalnoki Labdarúgó Akadémia
Mátészalkai MTK–Dunaharaszti MTK
Ózd-Sajóvölgye–Balatonalmádi SE

 

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Videó: ritka nagy gól az NB III-ból – a kezdőkörből talált be a bicskei játékos

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 09:07
Ezek is érdekelhetik