Futács Márkó: Szeptembertől új élet kezdődik!

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.06.05. 11:00
Futács Márkó visszavonulása után elkezdte a C-licences oktatást (Fotó: Imago Images)
Nemrégiben mi is beszámoltunk róla, hogy Futács Márkó bejelentette visszavonulását. A korábbi válogatott csatár lapunknak beszélt döntése hátteréről, valamint a jövőjéről is.


Nem hirtelen felindulásból hozott döntés – válaszolta kérdésünkre a 34 éves Futács Márkó. A korábbi háromszoros válogatott labdarúgó (aki 2017-ben horvát gólkirály volt a Hajduk csatáraként, 2014-ben a DVTK színeiben Ligakupa-győzelmet ünnepelt, és tagja volt a 2009-ben vb-bronzérmes U20-as együttesnek) legutóbb az MTK Budapest játékosa volt, és úgy tűnt, a Honvédban folytatja – de úgy döntött, befejezi.

„Mindent megtettem, hogy a legutóbbi műtétem után visszatérjek – mondta lapunknak az immár csak volt futballista. – Megadtam az esélyt magamnak, hogy játsszak a Honvéd színeiben, de be kellett látnom, nem megy. Mérlegelnem kellett, mert a sérülések a futball utáni civil életemet is tönkretehetik, és annyit már biztosan nem ér az egész. Van két kislányom, szeretnék még sétálni velük. Azért sem lehetett ez váratlan, mert még a Hajduk futballistájaként volt egy súlyos sérülésem, a szerb specialista azt mondta, ilyen térddel tíz labdarúgóból hét biztosan abbahagyja, nekem pedig még nagyon szép éveim voltak később. Ha azt nem is mondom, hogy tünetmentes voltam, tudtam játszani, gólokat szerezni. Akkoriban már eszembe jutott, ennek előbb-utóbb vége lesz, és gondolkodnom kell azon, mihez kezdek. Mindig szerettem edzeni, de amikor már fájdalom elindulni a gyakorlásra... És amúgy is, egy órával a tréning előtt combizmot kell építeni a sérülések miatt, hogy megelőzzem a következőt, az edzés után is órákig hengerezni, masszírozni, hogy bírja a lábam a terhelést... Ilyenkor az edzés már nem azt az örömöt adja, mint éveken át.”

Az interjú során nem lehetett nem észrevenni: a korábbi csatár körmei színesre vannak festve. Futács Márkó nevetve mondta, kisebbik lánya akarta kifesteni, és egy édesapa nem mondhat nemet a gyermekének – a beszélgetésünkig viszont nem talált megfelelő körömlakklemosót…

Elégedett azzal, amit elért?

„A pohár az én esetemben szinte teljesen tele – érkezett a válasz. – Nyelveket tanultam, rengeteg barátra leltem, szuper élményeket élhettem meg. Persze hoztam én is rossz döntéseket, de nem szabad azzal foglalkozni, hogy mi lett volna, ha… Mert rossz döntések szerintem minden futballista életében vannak, és csak utólag derül ki egy-egy klubváltásról, jó lépés volt-e. Ebben ennyi volt, örülök annak, amit elértem, megéltem, nem bánkódom azon, ami lehetett volna.”

Hogyan tovább? Futács Márkó azt felelte, előtte az élet, sok minden érdekli.

„Elkezdem a C-licences oktatást, foglalkoztat az edzői pálya. Édesapám vendéglátós volt, az a világ sem ismeretlen számomra, a menedzserkedés is izgalmas, szerintem tudnék hasznos tanácsot adni egy tizenéves tehetségnek, mire figyeljen, ha külföldre készül, milyen buktatók vannak. A nyáron pihenek, szeptembertől elkezdődik az új életem.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik