A Tatabánya nyerte meg a párharcot, de a Békéscsaba is készülhet az NB II-re

GAJDÁCS PÁLGAJDÁCS PÁL
Vágólapra másolva!
2024.06.09. 17:55
Nagy csata zajlott a pályán (Fotó: Kovács Péter)
Az NB II-be jutásért vívott osztályozós párharc visszavágóján a Békéscsaba a Tatabányát fogadta az első mérkőzés 2–2-es döntetlenjét követően. Kifejezetten jó és izgalmas találkozón a vendégcsapat 2–1-re győzött, ezzel tíz év után kiharcolta a másodosztályba jutást. A Haladás kizárása miatt azonban minden bizonnyal az Előre is osztályt léphet jelen állás szerint.

 

NB III, OSZTÁLYOZÓ
VISSZAVÁGÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 1–2 (0–0)
Békéscsaba, 2150 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Bornemissza Norbert, Horváth Róbert)
BÉKÉSCSABA: Póser – Farkas M. (Kovács G., 63.), Albert I., Bora – Hodonicki, Zvara L., Pintér N., Komáromi Cs. (Mihály B., 66.), Kóródi (Mikló, 71.) – Ilyés T. (Sármány, 67.), Vólent (Zádori, 67.). Vezetőedző: Csató Sándor
TATABÁNYA: Lóth – Molnár T. (Kiprich D., 60.), Buna, Krupánszki, Székely E., Katona K. – Szegleti – Szalánszki (Klausz, 70.), Kovács I. (Soltész B., 60.) – Árvai D. (Kocsis G., 86.), Letenyei. Vezetőedző: Gyürki Gergely
Gólszerző: Buna (46. – öngól), ill. Letenyei (50.), Árvai D. (82.)
Kiállítva: Albert I. (86.)
MESTERMÉRLEG
Csató Sándor: – Az eleje úgy alakult, ahogyan elterveztük. Amikor megszereztük a vezetést, elkövettünk két buta hibát – így nem kontrázhatnak le bennünket. A versenykiírás egyértelműen fogalmaz, van esélyünk, hogy így is indulhassunk az NB II-ben, mivel a legjobb fel nem jutó csapatot kérik fel. Nem így akartunk volna felkerülni, de az is igaz, hogy már négy hete megnyertük a bajnokságot. és nagyon nehéz volt tűzben tartani a csapatot.
Gyürki Gergely: – Fantasztikus érzés átélni ezt a pillanatot. Kiélezett csata folyt, le a kalappal mindkét csapat előtt. Boldogok vagyunk, hogy egyszer sikerült vezetni a párharc során, ám ez döntőnek bizonyult.

A párharc győztese: a Tatabánya, 4–3-as összesítéssel

ÖSSZEFOGLALÓ

Ahogyan Tatabányára is sok békéscsabai szurkoló utazott el egy héttel ezelőtt, úgy a visszavágót is jelentősebb számú vendégdrukker tisztelte meg, a szektorukban egy gombostűt nem lehetett leejteni, nagyjából hatvanan-hetvenen biztatták – méghozzá igen lelkesen! – kedvenceiket. A tatabányai szurkolói csetepaté után a rendőri szervek igyekeztek odafigyelni a biztonságra, a régi állóhelyi lelátó melletti útszakaszt csabai szimpatizáns nem is közelíthette meg. A pályára vonuló csapatokat régen látott telt ház, több mint kétezer néző fogadta.

Egyik csapat sem adta könnyen magát (Fotó: Kovács Péter)

Nem mondható, hogy unalmas első félidőt láthattunk, mert mindkét együttes számtalan kisebb-nagyobb helyzetet dolgozott és hagyott ki. Tegyük hozzá, a kapusok, Póser Dániel és Lóth Péter is nagyon figyelt, szép védéseket mutatott be, így három félidő után sem lehetett tudni, melyik gárda kerül ki győztesen a párharcból.

Nagyot küzdött a Tatabánya, aminek meglett az eredménye (Fotó: Kovács Péter)

A Tatabánya mintha bent maradt volna az öltözőben, Hodonicki Márk harcossága után Buna Gábor szerencsétlenül ért bele a labdába, így vezetett a Békéscsaba. Nem tartott sokáig a hazaiak öröme, mert Letenyei Zalán négy perccel később egyenlített. Ha lehet, még inkább fokozták az iramot a felek, mindkét kapu többször is veszélybe került, de újabb gólt a Tatabánya ért el Árvai Dániel révén, és ezután már hiába tett meg mindent az Albert István kiállítása miatt emberhátrányba kerülő Békéscsaba, a vendégcsapat győzött és ünnepelhetett önfeledten a szurkolótáborával, amelynek érdemes volt ilyen sokat utaznia. 1–2

Hiába támadott a meccs végén az Előre (Fotó: Kovács Péter)

A párharc alapján a Tatabánya jutott fel – 10 év után – az NB II-be, de mivel a Haladás nem kapta meg az NB II-es licencet, valószínűleg a Békéscsaba felkérést kap a másodosztályú részvételre.

A másik osztályozón
SZENTLŐRINC–PUTNOK FC 2–0

Vólent Rolandék (lilában) elbukták a párharcot, de alighanem a másodosztályban folytathatják (Fotó: Kovács Péter)

 

PERCRŐL PERCRE

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdődik az osztályozó párharc visszavágója, meglátjuk, mire megy a Békéscsaba és a Tatabánya egymással a 2–2-es első mérkőzés után.

Meglepően sok békéscsabai szurkoló utazott el a tatabányai első mérkőzésre és a hazai drukkerekkel nagyszerű hangulatot teremtettek a stadionban. Az osztályozó mérkőzés nem ért véget a pályán, a stadionon kívül ugyanis a két tábor még folytatta a küzdelmet egymással, illetve a rendőrökkel. A mérkőzést biztosító nagyszámú rendőr azonban gyorsan közbe tudott avatkozni. A csabai drukkerek látogatását viszonozták a tatabányaiak, ugyanis teljesen megtelt a vendégszektor, a jegyeket már elővételben elkapkodták.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik