Vasas: két játékosért külföldi ajánlat érkezett; győri kiszemelt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.01.19. 13:39
Tóth Milán ősszel nyolc gólt szerzett az NB II-ben (Fotó: Vasas FC)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas FC két labdarúgójáért, Tóth Milánért és Pávkovics Bencéért Ausztriából érkezett ajánlat – tudta meg a Nemzeti Sport.

A 21 éves Tóth Milán a 14 bajnokin szerzett nyolc góljával az NB II-ben 4. helyen telelő Vasas legeredményesebb játékosának számított az őszi szezonban, de a belső védő Pávkovics Bence is szerzett három gólt és adott két gólpasszt, ugyancsak 14 bajnoki mérkőzésen. Nem meglepő, hogy mind a két labdarúgó iránt van érdeklődés a téli átigazolási piacon.

A Nemzeti Sport ausztriai forrásból származó értesülései szerint a támadóért és a védőért is ugyanaz az osztrák, a másodosztályban feljutásért harcoló klub tett vételi ajánlatot. Ez az érdeklődés abból is fakadhat, hogy mindkét játékos ügyeit ugyanaz az osztrák székhelyű iroda, a Perfootmance GmbH képviseli, ráadásul Tóthot jól ismerhetik, hiszen az előző idényben még a Sturm Graz II-ben játszott az osztrák 2. Ligában, 26 meccsen 13 gólt szerzett.

„Természetesen örömünkre szolgál, hogy Bence és Milán is olyan teljesítményt nyújtott a Vasasban, hogy több klub figyelmét is felkeltették és valóban érkezett értük hivatalos ajánlat is – erősítette meg értesülésünket a menedzseriroda részéről Haisza Viktor. – Jelenleg azonban mindkét játékos arra koncentrál, hogy a Vasassal tavasszal kivívhassák a feljutást. Nyáron persze új helyzet állhat elő, de csak olyan lehetőség jöhet szóba, ami kölcsönösen, a játékosoknak és a Vasasnak is megfelelő.”

Úgy tudjuk, az angyalföldiek a tavaszi szezon előtt nem kívánják eladni a két labdarúgó játékjogát, ezért nem fogadták el az ajánlatot.

Ugyanakkor a Vasas tárgyalásokat folytat a csapat megerősítéséről. Ballábas belső védőt például mindenképp szeretnének igazolni a télen, már csak azért is, mert a belső védők közül Litauszki Róbert sérülés miatt még hosszabb ideig nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Az egyik kiszemelt az ETO FC Győr 24 éves játékosa, Keresztes Krisztián, akinek az ügyében információink szerint már megkezdődtek az egyeztetések a klubok között, ám kérdéses, hogy a győriek elengedik-e a csapatkapitányukat az egyik közvetlen riválishoz.

A Vasas Törökországban edzőtáborozott a héten, pénteken játszotta az utolsó törökországi felkészülési meccsét az osztrák élvonalbeli Altach ellen, és 20-ra győzött, az első gólt Tóth Milán szerezte.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Vasas FC – SCR Altach 2–0 (2–0)
Papillon Sports Center, Belek (Törökország)
Vasas FC:  Jova (Uram, a szünetben; Bánfalvi 92.) – Ódor, Otigba (Puskás, 75.), Barát (Pávkovics, a szünetben) – Girsik (Faragó, 71.), Urblík (Sztojka, a szünetben), Hidi M, Doktorics (Deutsch, a szünetben) – Ihrig-Farkas (Rab, 71.), Tóth (Kapornai, 50.; Molnár, 90.), Hinora (Zimonyi, 31.; Molnár 90.). Vezetőedző: Desits Szilárd
SCR Altach: Piffer – Koller, Gebauer, Jurcec, Fadinger – Abdijanovic, Aigner, Edokpolor, Demaku – Nuhiu, Bukta

Gólszerzők: Tóth (5.), Doktorics (16.) 

 

Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Csalódottak vagyunk a döntetlen miatt

Európa-konferencialiga
2025.08.08. 08:56

Kl-selejtezők: Bolla gólpasszt adott, a Rapid nem tudott előnyt szerezni a Dundee United ellen

Európa-konferencialiga
2025.08.07. 23:01

A Fradi magyar játékosa elutazott orvosi vizsgálatra leendő csapatához

Labdarúgó NB I
2025.08.04. 09:53

Csongvaiék kiütéssel, Keresztesék újra egyet lőve jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 21:05

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51

A Videotonhoz igazolt az NB III-as gólkirály – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 21:29

Keresztes gólpasszt adott, a Dundee United legyőzte luxemburgi riválisát

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 22:54

A Dundee Unitedhez igazoló Keresztes Krisztián: „Újra szintet léptem”

Légiósok
2025.07.18. 10:18
Ezek is érdekelhetik