NB II: a Puskás Akadémiától kapott kölcsön középpályást a Vasas

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 09:30
null
Bakti Balázs a Vasasnál folytatja kölcsönben (Fotó: vasasfc.hu)
A 18 éves utánpótlás-válogatott támadó középpályás, Bakti Balázs a következő idényben a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasban szerepel kölcsönben – számolt be róla a klub honlapja.


A fiatal játékos Pilisvörösváron és a Dalnoki Akadémián kezdte pályafutását, majd a Vasas Kubala Akadémián pallérozódott, az elmúlt hat évben pedig Felcsúton szerepelt. Az NB I-ben a 2021–2022-es bajnoki évadban, 16 évesen mutatkozott be a DVSC ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen. Bakti Balázs összesen 15 NB I-es mérkőzésen játszott a Puskás Akadémia színeiben, majd 2023 tavaszán kölcsönben Budafokon szerepelt, ahol 20 tétmeccsen lépett pályára, többek között a Mol Magyar Kupa döntőjében, a ZTE FC elleni összecsapáson.

A kötelező fiatalszabály teljesítésekor az eredményesség tekintetében lényeges szempont, hogy szakmai stábunk számára több minőségi játékos álljon rendelkezésre, ebben Bakti Balázs 2004-es születésűként, jelentős felnőtt tapasztalattal a háta mögött segítségünkre lehet a következő idényben – mondta a klubhonlapon Nagy Miklós sportigazgató. – Egyéves kölcsönszerződés keretében került hozzánk, melynek végén vételi opciót is érvényesíthetünk.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Bakti Balázs
(Puskás Akadémia – kölcsönbe)
Távozók: Balogh Norbert (DAC – kölcsönből vissza), Birtalan Botond (Budaörs), Bobál Gergely (?), Dombó Dávid (?), Feczesin Róbert (?), Géresi Krisztián (?), Hegedűs János (Paks), Hidi Patrik (?), Iyinbor Patrick (FTC – kölcsönből vissza), Márkvárt Dávid (?), Pátkai Máté (?), Puska Péter (KFC Komárno – Komárom, Szlovákia – kölcsönbe), Silye Erik (Paks)

Legfrissebb hírek

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Hazai pályán veszítette el veretlenségét a Ferencváros a Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
11 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
17 órája

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:26

Wojciech Golla: Ötven százalék az esélyünk a győzelemre

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50
Ezek is érdekelhetik