NB II: két hátvéddel erősített a Nyíregyháza Spartacus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.06.23. 21:51
null
Mihajlo Rjasko Nyíregyházán folytatja (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
Mihajlo Rjasko és Alaxai Áron is a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus együttesében folytatja pályafutását – számolt be róla a szabolcsiak és a Puskás Akadémia honlapja.

Két belső védővel kötött szerződést a Nyíregyháza Spartacus.

A 26 éves, 192 cm magas Mihajlo Rjasko Munkácson született, magyar és ukrán állampolgársággal is rendelkezik. Egykoron az ukrán élvonalban is játszott. A védő az NB I-es Kecskeméttől érkezett a Szparihoz, de nem lesz számára ismeretlen a megye, mivel korábban futballozott Kisvárdán is, ahol a 2017–2018-as idényben – a feljutást kiharcoló csapatban – alapembernek számított, csakúgy mint később Dorogon. Az előző két idényben a KTE színeiben ismét feljutott az NB I-be és 19 alkalommal lépett pályára az élvonalban.

Nagyon örülök, hogy a Nyíregyházához kerültem, egy nagy klub játékosa lehetek. Fontos volt a döntésnél, hogy jó a szakmai stáb, és mindent megteszek majd, hogy elérjük a célokat. A keretet ismerem, jó játékosok alkotják, bízom abban, hogy sikeres lesz a szezonunk” – mondta Rjasko Mihajlo.

A 20 esztendős Puskás Akadémia-nevelés, Alaxai Áron pedig egyéves csákvári kölcsönjátékot követően folytatja pályafutását a Nyíregyházánál. Az előző idényben huszonkilenc tétmérkőzésen lépett pályára, s egy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Alaxai Áron
(Puskás Akadémia), Mihajlo Rjasko (Kecskeméti TE), Hamed Yasin (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozók: Csősz Richárd (?), Farkas Bendegúz (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Major Marcell (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Szerető Krisztofer (?)

Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
9 órája

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
15 órája

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
16 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Magyar válogatott játékost szerződtetett a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:18

Súlyosan megsérült a Nyíregyháza csapatkapitánya – újra képben az FTC középpályása

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 18:03

Hornyák Zsolt: Túl szép lett volna, ha megint a végén fordítunk

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 07:58
Ezek is érdekelhetik