NB II: ketten távoztak Kozármislenyből, egy játékos visszatért

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.18. 08:09
null
Berdó Máté (kék-fehérben) távozik Kozármislenyből (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
Berdó Máté és Tóth Zoltán távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármislenytől, míg Ulrich Dániel kölcsönadása után visszatért a baranyaiakhoz – számolt be róla a klub honlapja.


A 23 éves hátvéd, Berdó Máté az ősszel ugyan nem kapott túl sok játéklehetőséget (csupán négyszer lépett pályára a másodosztályban), ennek ellenére a klub nem szerette volna, hogy távozzon, viszont a játékos kérésére a szerződését felbontották; így tavasszal az NB III-as PTE-PEAC-ban folytatja pályafutását.

Tóth Zoltán tavaly télen érkezett Kozármislenybe a Siófoktól. A támadó alapembere volt az NB III-ban veretlenül bajnokságot nyerő mislenyi együttesnek, 17 NB III-as mérkőzésen 4 gólt szerzett. Ősszel aztán 18 NB II-es bajnokin jutott szóhoz, de főképpen csereként számítottak rá – a több játéklehetőség reményében tavasszal kölcsönben a harmadik ligás III. Kerületi TVE-ben futballozik.

A 18 éves Ulrich Dániel egy éve érkezett Kozármislenybe. Tagja volt az NB III-as bajnokcsapatnak, de nyáron a több játéklehetőség reményében az NB III-as Majosi SE együtteséhez került kölcsönbe, ahol 14 bajnokin egy gólt szerzett. A téli felkészülést már Kozármislenyben kezdte meg, teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot arról, hogy segíteni tud a gárdának, így tavasszal ismét Mislenyben szerepel.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOZÁRMISLENYNÉL
Érkezők: Daru Bence (Szeged-Csanád GA – kölcsönbe), Gránicz Patrik (Békéscsaba), Kun Bertalan (szabadon igazolhatóként, legutóbb Proleter – Szerbia), Ulrich Dániel (Majos – kölcsönből vissza), Várkonyi Bence (MTK – kölcsönbe)
Távozók: Berdó Máté (PTE-PEAC), Bognár Dávid (?), Kulcsár Kornél (?), Osei Clinton (MTK – kölcsönből vissza), Szabó Dominik (?), Tóth Zoltán (III. Kerület – kölcsönbe), Varasdi Dániel (?)

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
18 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33
Ezek is érdekelhetik