NB II: a második Megyeri Gábor is megérkezett a barcikai kapuba

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 08:00
null
Olaszországot is megjáró fiatal, U-válogatott kapussal erősödött a Kazincbarcika (Fotó: kbsc.hu)
Olaszországot is megjáró fiatal, U-válogatott kapussal erősödött a labdarúgó NB II-ben szereplő Kolorcity Kazincbarcika SC, amely megszerezte kölcsönbe a Budapest Honvédtól Megyeri Gábort – számolt be róla a klub honlapja.


Megyeri Gábor
Békéscsabán kezdett futballozni, egészen az U15-ös korosztályig rendre alapembere volt a csabai együtteseknek, majd a Budapest Honvéd akadémiájára került, ahol egészen a harmadosztályú gárdáig jutott. Tehetségét bizonyítja, hogy 17 évesen kölcsönszerződéssel az olasz AS Romához igazolt, majd a Serie B-ben szereplő Perugiánál is eltöltött egy évet. A jelenleg 19 esztendős kapus az olaszországi kitérőt követően itthon is bizonyítani akar.

Az elmúlt két évet Olaszországban töltöttem és annak reményében jöttem Kazincbarcikára, hogy a felnőttek között NB II-es tapasztalatot szerezzek – mondta a kapus a barcikai klubhonlapon. – A felkészülés első hetén már túl vagyunk, kemény a munka, de nagyon jól érzem magam. A csapat hamar befogadott és nagyon várom, hogy elkezdődjön a bajnokság!"

Érdekesség, hogy a Kazincbarcikának így két Megyeri Gábor nevű kapusa lesz, hiszen a májusban véget ért előző idényben egy Megyeri Gábor már védett a csapatban, méghozzá 14 NB III-as bajnokin és öt Magyar Kupa-meccsen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők:Arday Dominik(FTC II),Hleba Tamás(Szolnoki MÁV FC),Lippai Tibor(Füzesgyarmat), Megyeri Gábor (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Székely Dávid(DEAC),Szekszárdi Tamás(Szolnoki MÁV FC)
Távozók:Bognár Dávid(Paks – kölcsönből vissza),Keményffy Máté(?),Kréti Gergő(?),Kristófi Sándor(?),Márton András(?),Pinyaskó László(?),Rjaskó Viktor(?),Schildkraut Krisztián(?)

 

 

Legfrissebb hírek

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52
Ezek is érdekelhetik