NB II: a Vasastól kapott kölcsön középpályást a Szeged

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 22:18
null
Kovács Milán tíz év után hagyta el Angyalföldet (Fotó: Dömötör Csaba)
Kovács Milán a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasastól a Szeged-Csanád GA együtteséhez került kölcsönbe – számolt be róla az angyalföldi klub honlapja.

 

A szeptemberben 22. születésnapját ünneplő Kovács Milán Baján kezdett el focizni, majd a Vasas Kubala Akadémiához szerződött. 2018-ban aztán a Vasas hároméves profi szerződést kötött vele, melyet egy évvel később 2023. január 1-ig meghosszabbítottak.

A Vasas felnőttcsapatában három évvel ezelőtt NB II-es meccsen bemutatkozott, az előző idényben pedig 22 bajnokin szerepelt. A védekező középpályás tíz év után jött el Angyalföldről, a több játéklehetőség reményében kölcsönben folytatja a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesénél.

„A Vasas szakmai stábjával egyeztetve váltottam, a több játéklehetőség miatt tartottam fontosnak a szegedi szerződést – mondta a szegedi klubhonlapon a középpályás. – Nem lesz teljesen idegen a környezet, Temesvári Attilával már játszottam együtt korábban a Vasas Kubala Akadémián. Örömmel mondtam igent a Szeged megkeresésére, mert egészen jó csapat van kialakulóban, és ehhez igyekszem majd a legtöbbet hozzátenni.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők: Bojtos Tamás
(HFC, kölcsönből vissza), Daru Bence (Csákvár), Farkas Aurél (Nyíregyháza), Kovács Milán (Vasas – kölcsönbe), Molnár F. Tamás (Szolnok), Orosz Márk (HFC, kölcsönből vissza), Temesvári Attila (Bp. Honvéd), Vári Barnabás (Győr)
Távozók:
Grumics Miroszláv
(szerb-magyar, Szentlőrinc), Moga Sergiu (Hajdúszoboszló), Oláh Gergő (Kisvárda II, közben technikai vezető lett Kisvárdán), Rózsahegyi Dominik (Makó), Szilvási Péter (Sényő), Varga Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Kecskemét, kölcsönbe), Varga Szabolcs (Békéscsaba)

Legfrissebb hírek

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Családi körben már ünnepelt Kovács Milán, a Megyeri úton is szeretne

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 10:42

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05
Ezek is érdekelhetik