NB II: új csapatbuszt kapott az újonc DEAC – fotó

Vágólapra másolva!
2020.07.13. 13:21
Címkék
A labdarúgó NB II egyik újonca, a DEAC hivatalos honlapján tudatta, hogy új csapatbuszt vásárolt. A debreceni klub hozzátette: taoforrásból szerezte be a járművet, amelyet a kosárlabda- és a futballcsapat is használ majd más szakosztályok mellett, annak időbeosztásától függően.

„Majdnem két évvel ezelőtt pályáztuk meg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél ezt a buszt – mondtaLóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője a klub hivatalos honlapjának. – Régóta vártunk erre, korábban mindig irigykedve néztük, hogy más csapatok logóval felcímkézett járművel érkeznek. Bíztunk benne, egyszer nálunk is megvalósulhat ugyanez. Szerencsére sikerült megnyerni a beszerzés lehetőségét. A kényelmes utazás a teljesítményekre is hatással lehet, hiszen nem mindegy, milyen körülmények között kell megtenni időnként több száz kilométert. A másik, hogy a klubérzést erősíti, ha saját logóval ellátott busszal utazhatnak a játékosaink, ugyanis egy idegenbeli mérkőzés előtt teljesen más érzés leszállni egy ilyen járműről.”„Majdnem két évvel ezelőtt pályáztuk meg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségénél ezt a buszt – mondtaLóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője a klub hivatalos honlapjának. – Régóta vártunk erre, korábban mindig irigykedve néztük, hogy más csapatok logóval felcímkézett járművel érkeznek. Bíztunk benne, egyszer nálunk is megvalósulhat ugyanez. Szerencsére sikerült megnyerni a beszerzés lehetőségét. A kényelmes utazás a teljesítményekre is hatással lehet, hiszen nem mindegy, milyen körülmények között kell megtenni időnként több száz kilométert. A másik, hogy a klubérzést erősíti, ha saját logóval ellátott busszal utazhatnak a játékosaink, ugyanis egy idegenbeli mérkőzés előtt teljesen más érzés leszállni egy ilyen járműről.”

A klub közlése szerint az ötéves, kifogástalan állapotban lévő busz 60 millió forintba került, első útja Mád felé vezetett, ahol a DEAC labdarúgói egyhetes edzőtábort tartanak.

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Kétmeccses eltiltást kapott a DEAC légiósa

Jégkorong
2025.09.16. 16:19

Erste Liga: Mindig motivált a bátyám – Mihalik Gergő

Jégkorong
2025.08.16. 12:25

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
2025.07.31. 16:52

Erste Liga: kialakult a bajnoki ezüstérmes DEAC kerete

Jégkorong
2025.07.29. 11:29

Vlagyiszlav Kulesov visszatér a DEAC-hoz

Jégkorong
2025.07.25. 11:54

Erste Liga: Mozer és Jeliszejev marad Debrecenben, Bucskin távozik

Jégkorong
2025.07.23. 18:29
Ezek is érdekelhetik