NB II: Békéscsabáról igazolt csatárt a Szeged-Csanád

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.21. 17:10
null
Gréczi Márton békéscsabai szerelésben (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap)
A legutóbbi idényben Békéscsabán futballozó Gréczi Márton a Szeged-Csanád Grosics Akadémia soraiban folytatja pályafutását – jelentették be kedden hivatalos honlapjukon az NB II-es szegediek.

„A szüleim szegediek, szóval ismerem a várost – idézi a szegedi klubhonlap a 20 éves Gréczi Mártont. – A legutóbbi rangadón, amikor a Szent Gellért Fórumban játszottunk, magával ragadott a stadion atmoszférája és a szurkolótábor. A csapat és az én céljaim nagyon hasonlóak a következő két-három évre nézve.”

A kecskeméti születésű csatár 16 esztendősen az MTK akadémiájára került, eljutott az utánpótlás-válogatottakig, három év után az NB II-es Tiszakécskében folytatta.

Az előző idényben Békéscsabán szerepelt, 23 NB II-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és négy gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők:
Gréczi Márton (Békéscsaba), Orosz Márk Erik (Hódmezővásárhely – kölcsönből vissza), Ódor Máté (Szeged-Csanád GA U19), Varga Bence (MTK Budapest)
Távozók: Alekszics Branimir (szerb-magyar, ?), Andorka Péter (befejezte pályafutását), Kuti Krisztián (?), Kóródi Nándor (Debreceni VSC – kölcsönből vissza), Szántai Levente (befejezte pályafutását), Tóth Máté (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Vankó Imre (ETO FC Győr), Zvara Dávid (?)

Legfrissebb hírek

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

NS-képeslap: Békéscsaba – egyedülálló akadémia épült

Röplabda
2025.08.19. 08:38

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 15:31

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 11:11
Ezek is érdekelhetik