ETO: „Lelketlen, szívtelen teljesítmény” – üzent a polgármester

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 10:19
Nem csillapodnak a kedélyek a győri futball háza táján. Korábban Mányi József, az ETO FC Győr tulajdonosa azt nyilatkozta, a város nem támogatja tovább a csapatot, majd megszólalt Petrov Iván polgármesteri biztos is, aki helyesbített, most pedig Dézsi Csaba, Győr város polgármestere osztotta meg véleményét a Facebook-oldalán.

„Az ETO focit jelenleg képviselő tulajdonos kontra győri városvezetés kérdésében Petrov Iván polgármesteri biztos pontosított egy picit. Hiszen Mányi úr nem arról beszélt, hogy neki mik a tervei, hanem pletyka szinten fecsegett egy megbeszélésről, ahol elmondtam többek között, hogy ezt a lelketlen, szívtelen, munkának nem nevezhető teljesítményt nem vagyok hajlandó pénzzel honorálni.
Ha ezt munkának nevezném, amit a győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán, az sértő lenne azokra a győri dolgozó emberekre, akik munkával keresik meg nap mint nap a kenyerüket. De, lássuk Petrov mester nyilatkozatát! Jövő héten részletesen kifejtem a sajátomat is”
– írta Dézsi Csaba polgármester. „Az ETO focit jelenleg képviselő tulajdonos kontra győri városvezetés kérdésében Petrov Iván polgármesteri biztos pontosított egy picit. Hiszen Mányi úr nem arról beszélt, hogy neki mik a tervei, hanem pletyka szinten fecsegett egy megbeszélésről, ahol elmondtam többek között, hogy ezt a lelketlen, szívtelen, munkának nem nevezhető teljesítményt nem vagyok hajlandó pénzzel honorálni.
Ha ezt munkának nevezném, amit a győri ETO színeiben futballozó emberek manapság produkálnak a pályán, az sértő lenne azokra a győri dolgozó emberekre, akik munkával keresik meg nap mint nap a kenyerüket. De, lássuk Petrov mester nyilatkozatát! Jövő héten részletesen kifejtem a sajátomat is”
– írta Dézsi Csaba polgármester.

Az előzményekről IDE KATTINTVA olvashat bővebben!

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Ez most fájó, de felkel a nap pénteken is...

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:08

Különvonattal indultak az ETO-szurkolók Bécsbe, a Rapid elleni meccs helyszínére – videó

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 16:25

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 20:56

Nem változott az ETO kezdőcsapata a Kl playoffkörében az AIK elleni visszavágóhoz képest

Európa-konferencialiga
2025.08.21. 17:54

Távozik a Győr ellen készülő Rapid egyik legjobbja

Európa-konferencialiga
2025.08.19. 14:07

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

NB I: Papp Csongor és a ZTE egyre jobb formában, jöhet az ETO

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:36
Ezek is érdekelhetik