Egyik csapat sem várta jó formában a 7. forduló rangadóját és záró mérkőzését, mindkettőnek nagy szüksége lett volna a pontokra – nos, ezeket végül az ETO szerezte meg úgy, hogy gyakorlatilag esélyt sem hagyott a vereségével „stabilan a középmezőnybe süllyedő” Vasasnak.
Az első félidő első kisebb lehetősége az angyalföldiek előtt adódott, ám Birtalan Botond lyukat rúgott egy jobb oldali beadást követően – s ennél közelebb a vendégek már nem is jártak a játékrészben a gólhoz. Az ETO sem dolgozott ki sokáig helyzetet, amikor igen, akkor viszont betalált: a 25. percben Vaszil Vaskeba húzott váratlant, a középpályán megindult, faképnél hagyva a Vasas védőit, majd kiugratta Nemanja Andricsot, aki jobbról, éles szögből lőtt a kapuba. A Vasas hetedik bajnokiját sem tudta kapott gól nélkül hozni (1–0)...
A gól után csak nőtt a győri fölény, aminek a 38. percben újabb találat lett az eredménye: Szánthó Regő passzolt középre jobbról, az angyalföldi védők között berobbant Szimcsó Viktor, s az ötösön belülről a léc alá lőtt (2–0). A Vasasnak közben szinte momentuma sem volt, már ha nem számítjuk Birtalan Botond taposását, amit a támadó megúszott sárga lappal.
Mivel eddig a bajnokságban csak három gólt kapott az ETO, a Vasas elég rossz helyzetbe manőverezte magát – és hiába cserélt kettőt Szanyó Károly, a vendégek semmivel sem kerültek közelebb a szépítéshez, az egyenlítésről, pláne a győzelemről nem is beszélve. Az angyalföldiek csak vergődtek a második félidőben is, az ETO fegyelmezetten futballozva tartotta a kétgólos előnyt – ráadásul igen magabiztosan tette ezt.
A hazai szurkolóknak tulajdonképpen izgulniuk sem kellett: a Győr könnyedén nyerte meg a rangadót, s még az is belefért, hogy a csereként beálló Horváth Zoltán kapu fölé rúgjon egy általa kiharcolt tizenegyest a hajrában. Az ETO lezárta hárommérkőzéses nyeretlenségi szériáját, és fellépett a dobogóra a Budafok és a Csákvár mögé, a Vasas viszont visszacsúszott a mezőny második felébe.
LABDARÚGÓ NB II
7. FORDULÓ
ETO FC GYŐR–VASAS FC 2–0 (2–0)
Győr, ETO-park. Vezette: Erdős (Ring, Király Zs.)
Győr: Horváth T. – Kovács K., Vukaszovics, Vári, Kalmár O. – Vaskeba (Hidi, 70.), Charizopulos (Borbély, 81.), Bagi – Szimcsó, Andrics (Horváth Z., 75.), Szánthó. Vezetőedző: Boér Gábor
Vasas: Rados – Szivacski, Viczián, Tóth B., Hajdú Á – Kovács M., Hinora, Szatmári L. – Daróczi (Rétyi, 57.), Birtalan (Balajti, 57.), Király B. Vezetőedző: Szanyó Károly
Gólszerző: Andrics (25.), Szimcsó (38.)
1. Budafoki MTE | 7 | 5 | – | 2 | 15–6 | +9 | 15 |
2. FC Csákvár | 6 | 5 | – | 1 | 12–9 | +3 | 15 |
3. ETO FC Győr | 7 | 4 | 2 | 1 | 9–3 | +6 | 14 |
4. BFC Siófok | 6 | 4 | 1 | 1 | 10–6 | +4 | 13 |
5. MTK Budapest | 7 | 3 | 3 | 1 | 20–13 | +7 | 12 |
6. Gyirmót FC Győr | 7 | 3 | 2 | 2 | 9–6 | +3 | 11 |
7. Békéscsaba Előre | 7 | 3 | 1 | 3 | 9–11 | –2 | 10 |
8. Kazincbarcika | 7 | 2 | 4 | 1 | 10–8 | +2 | 10 |
9. Tiszakécske VSE | 7 | 3 | – | 4 | 8–12 | –4 | 9 |
10. Budaörs | 6 | 2 | 2 | 2 | 8–7 | +1 | 8 |
11. Vasas FC | 7 | 2 | 2 | 3 | 11–11 | 0 | 8 |
12. Szombathelyi Haladás | 7 | 1 | 5 | 1 | 8–7 | +1 | 8 |
13. Nyíregyháza Spartacus FC | 6 | 2 | 1 | 3 | 10–8 | +2 | 7 |
14. Soroksár SC | 6 | 2 | 1 | 3 | 9–12 | –3 | 7 |
15. Dorogi FC | 6 | 2 | 1 | 3 | 5–10 | –5 | 7 |
16. FC Ajka | 6 | 1 | 2 | 3 | 11–11 | 0 | 5 |
17. Szolnoki MÁV FC | 6 | 1 | 1 | 4 | 4–13 | –9 | 4 |
18. Szeged-Csanád Grosics | 6 | – | 4 | 2 | 3–8 | –5 | 4 |
19. Vác FC | 7 | 1 | – | 6 | 6–16 | –10 | 3 |
20. Balmazújváros* | 0 | – | – | – | 0–0 | 0 | 0 |
PERCRŐL PERCRE
2. FÉLIDŐ
92. perc. HELYZET! Még egy Vasas-lehetőség a végén, nem is kicsi, Hinora csukafejese megy kapu fölé. Mondjuk Balajti lábbal akarta megjátszani a labdát, ez azért zavarhatta csapattársát…
90. perc. 3 PERC a ráadás.
89. perc. Itt már mindenki a megváltó sípszót várja. Ha így marad (és miért ne maradna így?), az ETO előrelép a 3. helyre, míg a Vasas a tabella második felébe csúszik vissza.
Hetvenöt perc alatt ötlete sem volt a Vasasnak arra, miként törheti fel a hazai védelmet, lesz-e a hátralevő időben?
68. perc. Majdnem ziccerbe kerül a Vasas, Hinora a tizenegyespontnál veszélyeztet, ám közbelép egy győri védő, a vendégek néznek Erdősre, hogy nem jár-e tizenegyes. A bírói válasz egyértelmű: nem.
66. perc. Rétyi kap a bal szélen egy nagyon szép labdát, igen jól veszi át, felgyorsít, ám jó ütemben jön Horváth a kapujából, s kivetődve menteni tud.
63. perc. A csere ellenére megint a Vasas kapuja előtt van veszély, Szánthó kísérlete vágódik le.
A Birtalan–Balajti csere azért minőségi, az NB II 2017–2018-as idényének gólkirályát váltotta a 2018–2019-es évad legjobb góllövője. És már Torghelle is a csapatnál. Mondjuk a védekezésen van mit javítani…
55. perc. Szánthó Regő fordul kapura és lő ballal, de a kísérletbe beleáll egy védő.
Viczián az előző bajnoki idényben hétszer is betalált a Békéscsaba játékosként, Vasas-mezben még nincs meg az első gólja.
53. perc. VESZÉLY! Viczián érkezik Hajdú szögletére, de 8 méterről a kapu fölé fejel.
53. perc. Daróczi ível az ETO kapuja elé jobbal egy szabadrúgást, a Vasas szögletre cseréli a lehetőséget.
50. perc. Jobb oldali Győr-szöglet. Kisszöglet, Andrics táncol, cselez, bead, rosszul.
46. perc. Daróczi kevergetne a bal szélen, ám nagyon könnyen megfosztják a labdától.
1. FÉLIDŐ
44. perc. ETO-szabadrúgás, miután Szatmári emelte magasra a lábát, veszélyes játék. A balösszekötő helyéről, 25 méterről jár a szabadrúgás, Szánthó ballal csavar, a lövés nem okoz gondot Radosnak.
36. perc. A villámléptű Szimcsó egy reménytelennek kinéző indítás után jól meghajtja Szivacskit, labdát is szerez, ám visszagurítása után nem lesz helyzet. Fél perccel később Radosnak kell a tizenhatosra kívülre kifutva tisztáznia Szimcsó elől.
32. perc. Vaskeba érkezik hatalmas lendülettel egy kifejelt szögletre, a lövésről kegyeleti okokból inkább nem emlékezünk meg…
31. perc. Most Kovács Krisztián húz egy váratlant, szólót indít jobbhátvédből, jól is csinálja, ám beadása Rados zsákmánya.
Ez volt a 10. gól, amit a Vasas kapott a bajnokságban. Mivel az ETO eddig hét forduló alatt csak hármat kapott, az angyalföldiek nem manőverezték épp könnyű helyzetbe magukat…
24. perc. Egy felívelést Tóth Bence csúsztat meg szépen, de fejesét könnyedén védi Horváth Tamás.
22. perc. Szánthó Regő csavar ballal jóval a kapu mellé egy távoli szabadrúgást.
20. perc.Eltelt húsz perc, kiegyenlített mérkőzés, gyakorlatilag helyzetek nélkül.
17. perc. Győri szöglet után tisztázzák a vendégek a beadást, Vaskeba visszastukkol, Szánthó balról, éles szögből, élesen küldi középre a labdát, de ebből csak újabb korner lesz. Abból meg semmi.
15. perc. Király indul meg nagy lendülettel a jobb szélen, Vári becsúszik, de elszáll, mint a győzelmi lobogó. Az más kérdés, hogy a Vasas akciójából az égvilágon semmi sem lesz a végén.
12. perc.Váratlan izgalmak a pálya szélén: Andricsot leküldi Erdős sportszár-karbantartásra.
9. perc. Zavar a Vasas hátsó alakzatában, Rados tétovázik, Vaskeba közbeugrik, de végül nincs helyzet. Viszont Rados és Vaskeba kicsit összeszólalkozik.
5. perc. Ez már majdnemhogy helyzet az ETO kapuja előtt, ám a Vasas-center Birtalan nem találja el a beadást. Vári Barnabás pedig a füvön szenved, ápolni kell.
3. perc. Horváth véd könnyedén egy lövést.
Zöldben az ETO, piros-kékben a Vasas, hamarosan kezdünk!
+++
A Vasasban még nincs ott a frissen igazolt Torghelle Sándor, viszont az ETO-ban ott van a kispadon az a Borbély Bálint, akinek átigazolását ma hivatalosította az MLSZ adatbankja – pont a Vasastól érkezett.
+++
A Vasasnál sem könnyű eddig az idény, az angyalföldiek első két idegenbeli mérkőzésükön belenéztek két pofonba a Dorog és a Békéscsaba ellen, ráadásul otthon is pontokat hullajtottak az Ajka, Kazincbarcika duóval szemben. A Vasas eddig egyetlen mérkőzését sem tudta kapott gól nélkül hozni ebben az évadban.
+++
Egyik csapat sincs nagy formában. A bajnokságot három győzelemmel kezdő ETO hárommérkőzéses nyeretlenségi sorozatban van, edzője, Boér Gábor ki is fakadt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni 0–0 után.
„Szégyellem magam, elsősorban a futball címén mutatott teljesítmény miatt, másrészt a kritikán aluli hozzáállásunk miatt. Amit az első néhány hétben építgettünk, azt a legutóbbi három fordulóban rommá bombáztuk, és emiatt egy olyan közönséget pazarolunk el, amely szívét-lelkét és nem utolsósorban szabadidejét fordítja a csapatra. Ehhez nem szeretnék asszisztálni, valamilyen drasztikus változásra van szükség, ami ilyenkor két megoldás lehet: az egyik egy könnyebb, személycsere; a másik egy nehezebb, rögösebb, és talán sokak számára fájó út. Úgy érzem, több játékos nem érzi át, milyen felelősséggel és milyen alázattal kell lenni egy klub, egy címer iránt. Óriási a baj, ha a stáb és én akarjuk a legjobban a sikert. Még egyszer mondom, sürgősen kell valamin változtatni, különben marad az annyira jellemző langyos víz… Köszönöm a szurkolóknak, akik elkísértek minket erre a hosszú útra, és emellett nagyon sajnálom őket, hogy egy ilyen szenvedésben volt részük” – rótta meg csapatát a tréner.
+++
Különös egy NB II-es idény ez, hiszen 34 élvonalbeli bajnoki cím „gazdái” játszanak 2019–2020-ban a másodosztályban: az MTK 23-szoros, a Vasas hatszoros, a Győr négyszeres, a Vác pedig egyszeres bajnok.
+++
Igen erőltetett menet végére kerül pont ezzel: az NB II-es csapatok augusztus 2-4. között kezdték a bajnoki évadot, s szeptember 2-ig lepörgettek hét kört, sorra jöttek a hétközi fordulók. Egyelőre teljes a káosz: azt aligha tippelte volna bárki, hogy a mai mérkőzés előtt a Budafok, a Csákvár és a BFC Siófok lesz a dobogón. A Győr az 5. helyen áll, győzelme esetén a dobogóra lép elő (mérlege 3 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség), a Vasas a 10. pozícióban, egy sikerrel pontszámban beérné a házigazdát az angyalföldi csapat.
+++
JÓ ESTÉT KÍVÁNUNK! Rangadóval zárul a labdarúgó NB II 7. fordulója: az ETO FC Győr a Vasas FC csapatát fogadja. Tartsanak velünk, kövessék a találkozót a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósításának segítségével!