NB II: rendezték a tartozást Vácon, de már csak egy játékos maradt

V. Gy., F. B.V. Gy., F. B.
Vágólapra másolva!
2019.07.08. 22:15
Kifizette a Vác FC tulajdonosa az elmaradt juttatásokat, így a játékosok és a szakmai stáb tagjai is háromhavi bérükhöz jutottak hozzá – értesült a Nemzeti Sport.

Az NB II-ben szereplő csapat jövője mégis bizonytalan, hiszen egy kivételével valamennyi labdarúgó szerződése lejárt június végén, s aki tehette, éppen a bizonytalan helyzet miatt eligazolt Vácról.

A Vácnak egy, élő szerződéssel rendelkező játékosa van, a harmadik számú kapus, Lőrincz Péter.

Az első számú kapus, Halasi Péter az MTK-nál próbálkozik, míg a másik kapus, Abu Attila Soroksárra szerződött.

A védők közül Szekszárdi Tamás Nyíregyházán szerepel próbajátékon, Hegedűs Csaba az NB III-as Taksonnyal már megállapodott. Görgényi Dávid Ajkán folytatja, míg Szabó Norman Mezőkövesden próbálkozik. A balhátvéd Földi Máté a THSE-Szabadkikötőhöz igazol, a jobb-bekk Búrány Zoltán Kecskemétre kerülhet.

A középpályások közül Tóth Gergely már korábban aláírt a friss élvonalbeli Kaposvárhoz, Csillag Dárius pedig a Doroghoz. Kákonyi Dániel – Hegedűshöz hasonlóan – Taksonyba távozott, Pintér Bence a harmadik ligás Iváncsa játékosa lett, Durso Giuliano Tiszakécskén folytathatja. Varga Szabolcs, Gyürki Gergely és Mátyás Zsolt sorsa még nem dőlt el.

A támadók közül Zsolnai Richárd az NB I-es DVTK labdarúgója lett, Sóron Tibor az NB II egyik újoncához, a Szeged-Csanád GA-hoz tart. Murai Márknak egyelőre nincs új csapata.

A csapat edzője, Gulyás Gábor az NB I-es Mezőkövesddel tárgyal, ahol megegyezés esetén a szakmai stáb tagja lehet.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: 25 éves svéd belső védőt igazolt a Győr

Labdarúgó NB I
43 perce

Bolgár támadóval erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:39

DVSC: Dominguest az Oviedo is megszerezné – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:38

Az Újpest szerződtette a Dinamo Zagreb csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 22:02

NS-infó: az FTC-vel nem is tárgyalt, Domingues a Sevilla vagy az Espanyol játékosa lehet

Labdarúgó NB I
2025.06.20. 17:32

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 16:30

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.19. 12:20
Ezek is érdekelhetik