Haladás: 15 év után idén elmarad a Király-kupa

Vágólapra másolva!
2019.07.10. 13:55
null
Ugyan a Király-kupa elmarad, de a Haladás játszik edzőmeccset a jövő hétvégén is (Fotó: Unger Tamás)
A haladas.hu információja szerint elmarad a július 20-ra tervezett Király-kupa. A szervezőbizottság úgy döntött, a jövőben megújítja és átszervezi a felkészülési labdarúgótornát.

 

Tizenöt éve rendezték meg először a Király Sportlétesítményben a 108-szoros válogatott Király Gábor által megálmodott Király-kupát. A viadalon minden évben négy csapat vett részt, a győztes pedig automatikusan meghívást kapott a következő évre. Az ideit július 20-ra tervezték – ám a torna elmarad.

„Tizenöt éven keresztül sikeresen rendeztük meg a Király-kupát – mondta Komláti István, a Királysport menedzsere. – A szervezőbizottság úgy döntött, idén nem tartja meg, a jövőben pedig megújítja és átszervezi a felkészülési tornát.”

Az NB II-re készülő szombathelyiek azonban nem maradnak edzőmeccs nélkül, jövő pénteken 17 órától a Haladás Stadionban az NB I-be frissen feljutott Kaposvárral játszanak. Előtte azonban még vár egy meccs a zöld-fehérekre, július 12-én, pénteken 19 órakor az osztrák második ligás SV Lafnitz otthonában lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Állítsa össze a magyar válogatott Írország elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:54

Gálhidi György is büszke a nemzeti csapat újoncaira

Magyar válogatott
2025.09.05. 10:50

Mim Gergely: Fogalmam sincs, mikor térhetek vissza a pályára

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 10:35

Hosszabbított finn szélsőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 13:23

Verhetők az írek, de azért ők is szagoltak már puskaport!

Magyar válogatott
2025.09.03. 06:47

Schön Szabolcs kölcsönben az ETO FC-ben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 10:21
Ezek is érdekelhetik