NB III: négy pontot levontak a Sajóbábonytól, amely így kiesett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.23. 12:27
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) az NB III Keleti csoportjában szereplő Sajóbábony VSE csapatától négy pontot levont, mivel több alkalommal is előfordult, hogy a bábonyiak egyik utánpótláscsapata nem állt ki megfelelő létszámban mérkőzésére – számolt be róla az nb3foci.hu.

A pontlevonás következtében a Sajóbábony VSE az utolsó helyre csúszott vissza a Keleti csoportban, így – ha megnyerné hátralévő két meccsét – legjobb esetben is csak 13. helyezettként végezhet, de az is a kiesést jelentené.

A Nyugati csoport 13. helyezettjének, a Mol Vidi II-nek 28, míg a Közép-csoport 13. helyezettjének, a Szekszárdi UFC-nek jelenleg már 30 pontja van. Ha a borsodiak mindkét hátralévő meccsüket megnyerik, akkor is csupán 26 pontjuk lesz.

Az NB III-ból összesen 10 csapat esik ki a megyei bajnokságba, csoportonként a 14., 15. és a 16. helyezett, illetve a legrosszabb 13. helyezett.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05
Ezek is érdekelhetik