NB II: „Példátlan sportszerűtlenség történt” – videón a gól

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 09:34
null
A nyíregyháziak úgy vélik, sportszerűtlen góllal szenvedtek vereséget (Fotó: <a href="http://www.szabolcsonline.hu">szabolcsonline.hu</a>)
Ritkán látható góllal szerezte meg a győzelmet (1–0) és vitte el a három pontot Nyíregyházáról a Mosonmagyaróvár, ezzel a Soroksár MTK elleni 4–2-es győzelme mellett a 29. forduló másik nagy meglepetését szerezte.  A tíz bajnoki után először vereséget szenvedő nyírségiek vezetőedzője, Lucsánszky Tamás szerint példátlan sportszerűtlenség történt.

A Nyíregyháza–Mosonmagyaróvár mérkőzés hajrájában (is) meddő hazai támadásokat láthattak a szurkolók, amikor a 86. percben az oldalvonal mellett, a félpályánál ápolt vendégjátékos, Lőrinczy Attila úgy tért vissza a pályára, hogy a felé pattogó labdával ziccerben léphetett ki.

Ahhoz hasonlított a szituáció, mint amikor jégkorongban letelik a kiállítás, és a büntetőpadról visszakorcsolyázó játékos meglóg a koronggal. Végül nem Lőrinczy Attila fejezte be az akciót, hanem Kulcsár Kornélhoz passzolt, az ő átadásából pedig Zsirai Martin vette be a mérkőzésen többször bravúrral hárító Jova Levente kapuját. A hazaiak megítélése szerint a játék szellemével ellentétes, hogy Csonka Bence játékvezető éppen akkor engedte vissza a pályára a mosonmagyaróvári játékost, amikor az helyzeti előnybe kerülhetett a felé tartó labdával.

A lefújást követően az a kérdés is felvetődött, hogy a játékvezető adott-e egyáltalán engedélyt Lőrinczy Attilának a visszatérésre. Nos, a mérkőzésről készült felvételen jól látszik a pillanat, amikor a játékvezető int, ám az időzítés finoman szólva sem volt szerencsés.

A MOSONMAGYARÓVÁR GÓLJA

„Egyet biztosan tudok: az ominózus esetnél a játékvezető háttal állt a történteknek – mondta a mérkőzést követően Lucsánszky Tamás, a Nyíregyháza vezetőedzője. – Példátlan sportszerűtlenség történt, amelyhez ráadásul egy rossz játékvezetői döntés is párosult. Ezzel együtt leginkább magunkat okolhatjuk a vereségért, azt azonban mindenképpen megemlíteném, hogy jár az elismerés csapatomnak a tízmeccses veretlenségi sorozatáért. Más kérdés, hogy amit tíz fordulón keresztül felépítettünk, azt most egyetlen mérkőzésen leromboltuk.”

A nyíregyházi szakvezető kétségkívül a feljutást jelentő második hely megszerzésének halovány reményéről beszélt, amely most újra távolinak tűnik csapatának. A forduló nagy nyertese a megyei vetélytárs Kisvárda volt, amely a játéknap előtt az első hat helyen álló csapatok közül egyedüliként nyert (1–0-ra Szolnokon), így visszaállította a korábban már meglévő tizenkét pontos előnyét az aktuális harmadik helyezettel, a Gyirmóttal szemben. Szerdán egyébként éppen Gyirmót–Kisvárda mérkőzést rendeznek a korábban elhalasztott 23. fordulóban.

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus–Mosonmagyaróvári TE 0–1 (Zsirai 86.)
Gyirmót FC Győr–Ceglédi VSE 0–0
Békéscsaba–Csákvár 1–1 (Birtalan 43., ill. Molnár Cs. 87.)
Budafoki MTE–ZTE FC 0–0
Vác FC–BFC Siófok 1–1 (Balajti 26. – 11-esből, ill. Vólent 55.)
Budaörs–ETO FC Győr 5–2 (Medgyes 31., 90., Sajbán Máté 43., Bakos 53., Debreceni 58. – öngól, ill. Szimcso 66., Debreceni 84.)
Dorogi FC–Soproni VSE 1–1 (Mészáros Á. 42., ill. Horváth P. 75. – 11-esből)
Soroksár SC–MTK Budapest 4–2 (Pál A. 16., 47., Silye 45+1., Csernik 79., ill. Lencse 55., Borbély 64.)
Kazincbarcika–Szeged 2011-GA 1–1 (Engel 65., ill. Zsivanovics 49.)

A forduló mérkőzéseiről ide kattintva olvashat bővebben!

AZ NB II ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 28 21 2 5 63–26 +37 65
2. Kisvárda 27 17 6 4 47–26 +21 57
3. Gyirmót FC Győr 27 13 6 8 48–35 +13 45
4. Békéscsaba Előre 28 13 6 9 45–32 +13 45
5. Nyíregyháza Spartacus FC 27 12 9 6 42–29 +13 45
6. Budaörs 27 12 7 8 53–40 +13 43
7. ETO FC Győr 28 12 6 10 39–37 +2 42
8. Vác FC 27 11 8 8 34–27 +7 41
9. Szolnoki MÁV FC 27 11 4 12 31–36 –5 37
10. Soroksár SC 27 10 7 10 31–30 +1 37
11. Ceglédi VSE 26 10 7 9 27–33 –6 37
12. Kazincbarcika 27 9 6 12 27–37 –10 33
13. Dorogi FC 27 7 11 9 32–32 0 32
14. FC Csákvár 27 8 7 12 31–48 –17 31
15. ZTE FC 27 8 6 13 28–40 –12 30
16. Mosonmagyaróvár 27 6 10 11 23–33 –10 28
17. BFC Siófok 27 7 6 14 26–38 –12 27
18. Szeged 2011 27 6 9 12 21–31 –10 27
19. Budafoki MTE 28 6 9 13 27–40 –13 27
20. Soproni VSE 26 1 10 15 18–43 –25 13


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik