NB II: nem kerülhette el a műtétet a ZTE csapatkapitánya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.02. 13:09
Nem szerepelt a másodosztályú ZTE labdarúgócsapatának őszi utolsó, Ajka elleni mérkőzésére nevezett keretben a csapatkapitány, Simonfalvi Gábor. A védőt kedden megoperálták.

„Nem akartunk semmit sem kockáztatni, ezért nem játszottam – mondta a zaol.hu-nak Simonfalvi Gábor. – A műtéttel a vállamat kellett helyrehozni, ami most már rendszeresen kiugrik a helyéről. Csak tavasszal vagy hússzor történt ez meg, sokszor mérkőzés közben is, de már magam is helyre tudtam tenni. Legutóbb edzésen fordult ki, ezért hagytam ki a szezon végét, ám remélem, hogy januárra már rendben leszek."zaol.hu-nak Simonfalvi Gábor. – A műtéttel a vállamat kellett helyrehozni, ami most már rendszeresen kiugrik a helyéről. Csak tavasszal vagy hússzor történt ez meg, sokszor mérkőzés közben is, de már magam is helyre tudtam tenni. Legutóbb edzésen fordult ki, ezért hagytam ki a szezon végét, ám remélem, hogy januárra már rendben leszek."

Simonfalvi Gábor ennek ellenére örül a második helynek, hiszen a ZTE FC feljutó pozícióban telelhet. A tavaszra tekintve biztató az is, hogy az együttesnek 11 hazai találkozója lesz az idény második felében.

„A szezon előtt óvatosan fogalmaztam a várható eredményünkkel kapcsolatban – ezt már a klub honlapján mondta a csapatkapitány. – Abban biztos voltam, hogy idén nem a középmezőnyben fogunk »vegetálni«, de hallva azt, hogy ősszel tizenegy idegenbeli meccsünk lesz, nem gondoltam, hogy sikerül feljutó helyen telelnünk. A hazai mérlegünkre nem lehet panasz, minden meccset megnyertünk és még csak gólt sem kaptunk. Idegenbeli mérlegünk nem a legcsodásabb, hiszen négy alkalommal is vereséget szenvedtünk, ám az utóbbi évekhez képest így is sokat lépett előre a csapatunk ezen a téren is. Úgy érzem, a rám kiszabott feladatokat sikerült egészen jól megoldanom. Sokat jelent nekünk, hogy úgymond »csak« a szakmánkra kell koncentrálnunk, óriási előrelépés ez a pár évvel ezelőtti állapothoz képest."

A Nemzeti Sport Online információi szerint a ZTE január 5-én, kedden kezdi a felkészülést a tavaszi idényre, és a programban február elején egy lipóti edzőtábor is szerepel.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 15 10 3 2 24–10 +14 33
2. ZTE FC 15 8 3 4 23–14 +9 27
3. Budaörs 15 8 2 5 23–19 +4 26
4. Szeged 2011 15 7 2 6 20–23 –3 23
5. Mezőkövesd Zsóry FC 15 6 5 4 21–18 +3 23
6. Kisvárda 15 6 4 5 29–20 +9 22
7. Aqvital FC Csákvár 15 7 8 25–30 –5 21
8. Dunaújváros PASE 15 5 6 4 21–21 0 21
9. Szolnoki MÁV FC 15 6 2 7 22–22 0 20
10. Balmazújváros 15 5 5 5 18–20 –2 20
11. Soproni VSE-GYSEV 15 6 1 8 23–21 +2 19
12. BFC Siófok 15 5 4 6 19–20 –1 19
13. Szigetszentmiklósi TK 15 4 6 5 22–28 –6 18
14. FC Ajka 15 4 4 7 16–23 –7 16
15. Vác FC 15 3 3 9 12–21 –9 12
16. Soroksár SC 15 2 6 7 12–20 –8 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik