PMFC: még mindig csak tizenketten edzenek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 15:08
Továbbra is Kulcsár Árpád tartja az edzéseket a PMFC-nél, amelynél csütörtökön is csak tizenkét labdarúgó tréningezett. Mint ismert, a pécsiek nem kaptak élvonalbeli licencet, ezért hiába maradtak benn az időközben Felcsútra igazoló Robert Jarni vezérletével, a következő szezonban csak az NB III-ban indulhatnak.

„Az utolsó pillanatban vagyunk – reagált a létszámhiányt felvető bama.hu kérdésére Kulcsár Árpád. – Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy csúszásban vagyunk, de nemcsak az első csapatot, hanem az utánpótlást illetően is. Előbbinek ugyebár nagyon fontos lenne már az első évben felkerülnie, a másodosztály mégiscsak profi szintet jelentene, ami kellő vonzerő lehet a fiatalok számára. Az utánpótlást pedig egy év múlva minősíteni fogják, s bizony a folytatásban azok járnak majd a legjobban, akik a legmagasabb kategóriába tartoznak.”bama.hu kérdésére Kulcsár Árpád. – Természetesen mindenki tisztában van vele, hogy csúszásban vagyunk, de nemcsak az első csapatot, hanem az utánpótlást illetően is. Előbbinek ugyebár nagyon fontos lenne már az első évben felkerülnie, a másodosztály mégiscsak profi szintet jelentene, ami kellő vonzerő lehet a fiatalok számára. Az utánpótlást pedig egy év múlva minősíteni fogják, s bizony a folytatásban azok járnak majd a legjobban, akik a legmagasabb kategóriába tartoznak.”

Győri János ügyvezető igazgató elmondta, folyamatosan tárgyalnak, felvették a kapcsolatot több élvonalbeli és másodosztályú klubbal is, amelyektől esetleg tudnak játékosokat szerződtetni.

„Ám azt is látni kell, hogy az sem megoldás, ha húsz helyről jön a húsz futballista, így nem lehet csapatot kialakítani – mondta Győri. – Összefogásra lenne szükség a PMFC, a Kozármisleny és a Szentlőrinc között egy olyan együttműködés létrehozására, amellyel egymást segíthetnénk. A régió futballja nagyon rosszul járt ezen a nyáron, a PMFC az NB III-ba került, a Kozármisleny pedig nem jutott fel onnan. Ebből a helyzetből csak akkor tudunk előre lépni, ha támogatjuk egymást.”

Legfrissebb hírek

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
2025.07.08. 17:30

Az Ajaxban és a PSV-ben nevelkedő szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 08:30

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Schindler Szabolcs visszatér a Vasashoz, csak épp a tartalékcsapathoz

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 20:20

Az osztályozós párharc megnyerése után vállalja az NB III-as indulást a Pápa

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 19:01

Régi-új ismerős ül le a PMFC kispadjára

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 18:38

Búcsúmeccsen köszönnek el a visszavonuló magyar válogatott védőtől

Labdarúgó NB II
2025.06.26. 17:33

Magyar Kupa-győztes csatárt is igazol a Dorogi FC

Labdarúgó NB II
2025.06.26. 10:37
Ezek is érdekelhetik