Pápa: Lombard nélkül, de új stadionnal – a 4. vonalból?

Vágólapra másolva!
2015.06.21. 12:33
Bár még a sok a bizonytalanság a pápai labdarúgással kapcsolatban, az biztos, hogy az eddigi névadó Lombard nélkül, a helyi fiatalokra támaszkodva alakul majd ki az új csapat, amely várhatóan a megyei bajnokságból indulva igyekszik följebb lépni. Minderről Áldozó Tamás, Pápa polgármestere nyilatkozott.

Áldozó Tamás, Pápa polgármestere úgy fogalmazott, ha a nulláról kell újrakezdeni a város felnőttlabdarúgását a megyei első vagy másodosztályú pontvadászatban, akkor ezt Pápai Perutz Futball Club néven teszik majd meg – írja a veol.hu.veol.hu.

A városvezető emlékeztetett, korábban több tehetséges, az NB I-ben ismertté váló futballistát is kinevelt a pápai utánpótlás, elég csak Radó András vagy Novák Csanád nevét említeni.

„A megszűnő U21-es csapatból kiöregedő labdarúgókra szeretnénk támaszkodni. Meggyőződésem, hogy velük a megyei első osztályban is sikeresek lehetnénk, és egy olyan szerethető csapatot tudnánk felépíteni, amelyet szurkoló, illetve támogató egyaránt magáénak érez" – idézi a megyei hírportál a politikust.

Áldozó megjegyezte, az újrainduló csapat költségvetése öt és tízmillió forint között lenne, ennek az összegnek körülbelül a felét biztosítaná az önkormányzat, a fennmaradó részt egyéb forrásokból fedeznék. Természetesen az új gárda elé azt a célt tűzik majd ki, hogy minél előbb eljusson az NB III-ba, ahonnét egy befektetővel akár egy újabb szinttel is feljebb lehetne lépni. Elvileg még arra is van némi esély, hogy létszámhiány miatti felkérésnek eleget téve – vagy egyéb úton – az NB III-ban startoljon az új pápai csapat.

Az azonban biztos, hogy Pápa város a továbbiakban nem működik együtt az Új Lombard Sport Kft.-vel. Utóbbi gazdasági társaság egyébként kapott indulási jogot az NB III-ra, de – jelentős tartozásai miatt – minden bizonnyal nem lenne képes csapatot indítani a harmadik vonalban (sem).

A polgármester elmondta, a Perutz Stadion rekonstrukciójához kapcsolódóan jogszabályi változás nem történt, a beruházás az építési engedélyezési eljárás közepén és a közbeszerzési eljárás kiírása előtt tart. Tehát Pápán arra készülnek, hogy a tervek szerint megvalósul a stadion felújítása, átépítése.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47

Edzőváltás Óbudán, Harmati és Czvitkovics is munka nélkül maradt

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 13:04

NB III: győzött a Nagykanizsa és a Gyula, a Gyirmót tíz forduló után is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:15

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05
Ezek is érdekelhetik