Az öltözőben sírt az éhező kaposvári futballista

– Hamar feladta.
– Megalázó történet főszereplője lettem – mondta a Kaposvártól távozó edző, az egykori újpesti labdarúgó, Tamási Zoltán. – Egyetlen kollégának sem kívánom, amit az elmúlt időszakban edzőként átéltem. Azt a nyolc hetet, amelyet Kaposváron töltöttem, valószínűleg sohasem tudom elfelejteni.

– Mennyi pénzt keresett nyolc hét alatt?
– Nincs mit titkolnom, számológép sem kell hozzá. Írja le nyugodtan, hogy nulla, azaz nulla forintot kaptam. De nem ezért távoztam.

– Hanem miért?
– Mert sokkal többre tartom magam annál, hogy hülyítsenek, becsapjanak, áltassanak. Január közepén álltam munkába a Rákóczinál, s nem túlzok, ha azt mondom, óriási bizonyítási vágy munkálkodott bennem. Úgy voltam vele, egy patinás klubnál vezetőedzőnek lenni óriási kihívás. Arról nem is beszélve, hogy Sólyom Sándor, aki engem Salgótarjánból Kaposvárra vitt, biztatott, hogy tudunk majd erősíteni, rendeződnek a dolgok, nekem csak a munkámra kell koncentrálnom. Minden másként alakult.

– Sólyom Sándort alighanem megelőzte a híre. Finoman fogalmazva sem mindenki tartotta őt hiteles üzletembernek Somogy megyében...
– Sólyom Sándor nem árult zsákbamacskát, amikor tárgyalóasztalhoz ült a klub vezetőivel. Ismerték az előéletét, ő sem titkolt semmit, mégis hívták, hogy segítsen. S ő jött! Nem tudom, mennyi pénzt költött a klubra, de utólag azt mondom, Kaposváron talán a jóisten pénze sem lett volna elég a lyukak betömködésére. Kifizetett sok milliót a bérekre, különböző nagyságrendű összegeket tolt be a klub számlájára, ám újabb és újabb számlák, követelések kerültek elő. Tartotta a markát az Elmű, a Gázművek és ki tudja még ki. Mégis munkához láttam – bár ne tettem volna! Volt olyan tréning, amelyen tíz, máskor meg tizenkét játékossal dolgoztam. De hogy?! Húsz labdánk volt, ósdi, kopott, elnyűtt valamennyi. Már nem volt masszőrünk, már nem volt bemelegítőkrém.

– Világgá futhatott volna.
– Igaza van, mégis aláírtam a nyárig szóló szerződésemet Siófokon egy gyorsétteremben. Jól jellemzi a történetet, hogy Illés János akkori ügyvezető érvénytelenül megfogalmazott papírokat tett elém. Merthogy a klub még nem fizette ki a korábbi vezetőedzőt, Márton Gábort, így én hivatalosan csak pályaedzői státusban ülhettem volna le a kispadra. A szerződést is ekként kellett volna kitölteni, ehelyett a papírokon vezetőedzőként szerepeltem. Nem csoda, hogy hiába autóztam Budapestre szinte az utolsó pillanatban, az MLSZ-ben nem fogadták el a beadott okmányokat. Ezért a tavaszi első találkozónkon, a Csákvár elleni összecsapáson tíz méterre ácsorogtam a kispadtól, onnan adtam az utasításokat.

– Mintha üldözné a sors. A kaposvári vesszőfutás előtt Salgótarjánban dolgozott, ugyancsak Sólyom Sándor megbízásából, és ott éppen a napokban derült ki a „turpisság", s országos botrány lett a Somoskőújfaluval is kapcsolatos bundagyanús meccsekből.
– Azon a találkozón, amely ellenük egy egyre végződött, valóban én ültem az SBTC kispadján, de őszintén szólva nekem nem tűnt fel semmi. Egyébként büszke vagyok rá, amit Tarjánban elértünk, harminc meccsből huszonnégyet megnyertünk, száznégy gólt szereztünk, és feljutottunk az NB III-ba. Az más kérdés, hogy a játékvezetők mintha utaztak volna ránk, de ezt inkább hagyjuk. Magam is kíváncsian várom a fejleményeket, s hogy mi is történt valójában a Somoskőújfalu elleni találkozón.

– Aztán Kaposvárra szerződött, most meg újra magyarázkodhat.
– Nekem nincs miért magyarázkodnom. Mert hogyan lehet motiválni olyan futballistát, aki éhezik?

– Most biztosan túloz.
– Bárcsak túloznék. Ez nem valamiféle drámai, hatásvadász fordulat. Képzelje el azt a szituációt, amikor ül a csapat az öltözőben, bejön az egyik vezető, és azt mondja, uraim, sajnálattal közlöm, egyelőre nincs pénz. És akkor ránézek a fiúk arcára, és van, akit sírni látok. Könnyezni, és azt hallom ott mindenki előtt: „De hát éhezem, nincs pénzem kajára..." Vannak, akik már hat-hét hónapja nem kaptak egy fillért sem a klubnál, nem is csak a labdarúgók, a klub alkalmazottai sem.

– Sólyom Sándor azért ment oda, hogy változtasson ezen a helyzeten.
– Még egyszer mondom, ő nem elvett, hanem betett pénzt, ám aligha lehetett tőle elvárni, hogy minden tartozást, követelést egyedül fizessen és teljesítsen. Megpróbált segíteni, de tulajdonképpen a lehetetlenre vállalkozott. Ezért is jött el Kaposvárról. Én maradtam volna még így is, de azt mondták rám, ez a Sólyom embere... Így nem volt értelme a munka folytatásának. A legutóbbi találkozón a Sopron ellen még az ellenfél futballistái is azt kérdezték tőlem, mi van itt. Nem tudtam nekik válaszolni. Mondtam volna, hogy nyolc hét alatt egy fillért sem kaptam?

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY TAMÁSI ZOLTÁNNAK MIK A TERVEI, ILLETVE SZERINTE MI VÁRHAT A RÁKÓCZIRA, OLVASSA EL A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN MEGJELENT TELJES CIKKET – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS.