NB II: Újpestről és a Vasastól erősít a Kozármisleny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.21. 21:34
Kovács Dániel és Banai Balázs személyében két újabb labdarúgóval bővült a labdarúgó NB II-ben szereplő Kozármisleny FC kerete.

A 23 éves Kovács Dániel korábban 6 alkalommal az NB I-ben is pályára lépett, a Vasas csapatából érkezik. A legutóbbi szezonban 20 mérkőzésen egy gólt szerzett.Kovács Dániel korábban 6 alkalommal az NB I-ben is pályára lépett, a Vasas csapatából érkezik. A legutóbbi szezonban 20 mérkőzésen egy gólt szerzett.

A bal lábas játékos irányítóként és bal oldali középpályásként is bevethető. A Goldballban kezdte pályafutását, majd 2003–2007-ig az MTK utánpótlásában nevelkedett, innen szerződött Svájcba ahol a Basel és a St. Gallen együtteseiben is megfordult. Ezek után a Ciprusi első osztályban szereplő APEP gárdájában játszott, innen 2011 év végén tért haza Magyarországra a Vasasba.

Banai Balázs 20 éves, védekező középpályás és egy alkalommal már ő is pályára lépett a legmagasabb osztályban.

Az előző években az Újpest II. csapatában 63 alkalommal lépett pályára az NB II-ben, és egy gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Kovács Dániel: Bánt egy kicsit, hogy az idei hat bajnokimon még egyszer sem sikerült lenulláznunk ellenfelünket

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:49

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik