Puskás-Suzuki-kupa: először jön ausztrál csapat a tornára

Vágólapra másolva!
2013.02.04. 10:27
Először lesz ausztrál résztvevője a húsvétkor hatodik alkalommal sorra kerülő Puskás-Suzuki-kupa utánpótlás-labdarúgótornának.

A szervező Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapján olvasható közlemény szerint az U17-es csapatok viadalán az eddigiekhez hasonlóan ismét részt vesz a spanyol Real Madrid, a görög Panathinaikosz, a román Hagi Akadémia, valamint a Budapest Honvéd és a házigazda Puskás Akadémia, s hozzájuk csatlakozik a Melbourne Football Institute korosztályos együttese, amely több melbourne-i klubra épül.

A szervezők azért hívták meg az ausztrál gárdát, mert a Puskás-Suzuki-kupa állandó résztvevői a Puskás Ferenc pályafutásához kötődő egyesületek, s a legendás Aranycsapat kapitánya edzőként nemzeti bajnokságot és kupát nyert a South Melbourne csapatával.

A torna sorsolását március 21-én rendezik a Puskás Pancho Sport Pubban. A hat együttest két hármas csoportba sorsolják, a csoportmérkőzéseket nagypénteken, nagyszombaton és húsvétvasárnap rendezik. A döntőre és a helyosztókra a székesfehérvári Sóstói Stadionban kerül sor húsvéthétfőn, a finálét a Sport TV élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Puskás Akadémia: engedéllyel nem rendelkező árustól származott a hibás címeres sál

Európa-konferencialiga
8 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
9 órája

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:49

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Rendszerkritika és a téma, ami nem téma – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 08:00

Szappanos Péter a Puskás Akadémiánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 07:51

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 20:57

Azt MTK szerződtette a Puskás Akadémia fiatal védőjét

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 11:32
Ezek is érdekelhetik