NB II: az exújpesti El Maestro Nyíregyházán tűnt fel

Vágólapra másolva!
2013.01.09. 14:40
Folyamatosan érkeznek a próbajátékosok a Nyíregyháza Spartacushoz, köztük van a tavaly még Újpesten futballozó, nagy tehetségnek tartott Nikon „El Maestro" Jevtics, miközben eldőlt, hogy Moldovan Tiborra nem tart igényt a szakmai stáb.

A másodosztályú klub honlapja számolt be arról, hogy Nyíregyházán szerepel próbajátékon a 19 éves irányító, Nikon „El Maestro” Jevtics, aki volt a Schalke, a Valencia és az Austria Wien labdarúgója is, tavaly pedig Újpesten futballozott.

A hét elejétől a csapattal készül Vasas Tamás is, aki Balkányból érkezett, és eddig jó benyomást tett Brekk Jánosra, így őt tovább tesztelik, csakúgy, mint a Sárvárról érkező belső védőt, Sipos Tamást. Rajtuk kívül két ukrán próbajátékos érkezett, akiket szombatig tesztelnek. Moldován Tibortól viszont máris elköszönt a vezetőség, ő kondicionálisan nincs olyan állapotban, hogy a csapat segítségére legyen.

„Jó labdarúgó, de nincs olyan erőállapotban, hogy bevethessük tavasszal, nekünk pedig nincs most arra időnk, hogy felépítsük. A többiekkel viszont elégedett vagyok, eddig jól teljesítettek” – mondta Brekk János klubmenedzser.

Az új igazolások közül megérkezett Nenad Djurovics és Milan Nikolics, és csütörtöktől bekapcsolódik a munkába Yves Simplice Mboussi és Bárányos Zsolt.

Legfrissebb hírek

Ferencváros: közösségi oldalán köszönt el a távozó légiós

Labdarúgó NB I
9 órája

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 órája

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
12 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
13 órája

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
14 órája

A Milant elhagyta, de marad piros-feketében a brazil válogatott jobbhátvéd

Olasz labdarúgás
15 órája

Portugál sztárt kaphat maga mellé Cristiano Ronaldo – sajtóhír

Minden más foci
16 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
16 órája
Ezek is érdekelhetik