Nagyjából összeállt a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót FC programja – ezt hivatalos honlapján tette közzé a csapat.
A Gyirmót FC január 9-én, szerdán 9 órakor kezdi meg a felkészülést a tavaszi idényre.
A csapat tíz nappal később játssza az első felkészülési mérkőzését Ausztriában az Admira Wacker ellen, majd három nappal később a Mattersburg lesz az ellenfél, ugyancsak idegenben.
Január 26–27-én a győri Magvassy-sportcsarnokban a Horváth Ferenc-emléktornán lesz jelenése Csank János együttesének, majd horvátországi edzőtáborozásra utazik a gárda Novigradba.
A hazaérkezés után itthon többek között a Csorna, a Haladás, az MTE 1904, a Szolnoki MÁV FC és az SZTK-Erima szerepel a Gyirmót felkészülési ellenfelei között. Az NB II Nyugati csoportjában 4. helyen álló együttes március 2-án az SZTK ellen kezdi a tavaszi szezont.
Legfrissebb hírek

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot
Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

Priskin Tamás 38 évesen Gyirmóton folytatja
Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:06

Utánpótlás-válogatott szélsőt igazolt a Vasas
Labdarúgó NB II
2025.07.24. 11:04
Ezek is érdekelhetik




