Felkészülés: a Nyíregyháza ötöst hagyott maga után Cigándon

Vágólapra másolva!
2010.07.10. 17:52
A Nyíregyháza Spartacus FC másodosztályú labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen négygólos győzelmet aratott Cigándon.

A nyíregyházi klub honlapja (szpari.hu) szerint a Szpari végig mezőnyfölényben játszott, de góljaira az első félidő közepéig kellett várnia.

A fordulás után Pákolicz Dávid duplázott, így tette meggyőzővé a két csapat közötti különbséget.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
Cigánd–Nyíregyháza Spartacus 1–5 (0–2)
Cigánd, 200 néző. Vezette: Szemán
Nyíregyháza Spartacus: Vojinovics (Dénes, a szünetben) – Lakatos I. (Miskolczi, a szünetben), Kovacsevics, Bodnár J., Bosnjak – Pákolicz, Zabos (Minczér, a szünetben), Abdelali (Szkunc) – Szilágyi N. (Pólik, a szünetben), Andorka, Honma (Fekete Á., a szünetben). Vezetőedző: Brekk János
Gólszerző: Csáki R. (75.), ill. Szilágyi N. (24.), Andorka (29.), Pákolicz (48., 59.), Fekete Á. (80.)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
17 órája

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

Katona Mátyás üzent a kórházból: Már jobban vagyok!

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 12:45

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik