Nyert a Fradi, de tűzijáték és küzdelem csak a lelátón volt

Vágólapra másolva!
2009.03.24. 21:11
Az NB II 18. fordulójának záró mérkőzésén, a Keleti csoport listavezetője, a Ferencváros a kilencedik Békéscsabát fogadta. A vendégek a 21. percben Ferenczi István góljával szereztek vezetést. A vendégek egyszer még a kapufát is megzörgették, a hosszabbításban pedig a hazaiaktól Simont kiállították, de a meccs inkább a szurkolói rendbontásokról marad emlékezetes.
Ferenczi ismét betalált
Fotó: Meggyesi Bálint
Ferenczi ismét betalált
Ferenczi ismét betalált
Fotó: Meggyesi Bálint
Ferenczi ismét betalált

Fotó: Meggyesi Bálint
Az NB II 18. fordulójának záró mérkőzésén, a Keleti csoport listavezetője, a Ferencváros a kilencedik Békéscsabát fogadta. A csapatok által elfoglalt helyezést alapul véve egyértelműen a vendégek voltak az esélyesebbek, de korábbi élvonalbeli múltjukban többször is megtréfálták a lilák a Fradit. Mint legutóbb 2002 novemberében, amikor az Üllői úton tudtak nyerni az újonc csabaiak.

Persze a két csapat közös múltját vajmi kevéssé ismerhetik a Fradi mostani játékosai. Annyira nem, hogy már bántóan nagy mezőnyfölényben játszottak a zöld-fehérek, igaz, különösebb helyzet nélkül. Az első húsz percben csak Rafa Wolfe és Ashmore távoli lövései jelentettek veszélyt a hazaiak kapujára.

Aztán a 21. percben egy előreívelt szabadrúgást csúsztatott a Ferencváros ügyeletes gólvágója, Ferenczi István a kapu bal alsó sarkába, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. A támadónak ez volt a huszadik gólja a bajnokságban.

MESTERMÉRLEG

Kiss János: – A csapat a taktikai utasításokat maximálisan betartotta, egy kivételtől eltekintve, melyet a Ferencváros góllal büntetett. Elkerülhető gól volt. Bosszantó a vereség, ám túlzottan dühös még sem lehetek, hiszen jó hangulat volt a stadionban, régen voltak ilyen sokan Békéscsabán mérkőzésen.


Bobby Davison: – A legfontosabb, hogy megnyertük a mérkőzést. Ferenczi István gólja nagyon fontos volt, hiszen a vezetés tudatában megnyugodhattak a labdarúgók, és habár a második félidőben is próbálkoztunk, ám be kell vallani, hogy most elsősorban a három pont megszerzésének örülhetünk.
Ezt követően is a zöld-fehérek játszottak mezőnyfölényben, de a játék színvonala még jobban süllyedt. Nem csoda, hogy az egymást nem túlságosan kedvelő két szurkolótábor egymással kezdett el foglalkozni, s görögtüzekkel dobálták egymást.

Sajnos az első félidő hátralévő részében ez volt az egyetlen említésre méltó esemény. Nem csoda, hogy a két tábor szétválasztása miatt még a szünet is jócskán elhúzódott. Végül Fábián játékvezető tízperces késéssel, azzal a feltétellel indította útjára a labdát, hogy az első újabb rendbontásra félbeszakítja a találkozót.

A lelátón így viszonylagos nyugalom lett úrrá – csak néhány petárda robbant időnként – a játék színvonala azonban nem javult. Továbbra is a Fradi támadott, vagy inkább csak támadgatott. Elsősorban továbbra is Ferenczi révén veszélyeztettek, aki egymaga többször is bebiztosíthatta volna a vendégek győzelmét, de nem tette.

A hazaiak trénere a félidő közepén gyors egymásutánban mindhárom cseréjét kihasználta, de ez sem segített a lilák támadójátékán. Újabb találat már nem született – bár Ashmore szabadrúgása a lécen csattant, Simont pedig a hosszabbításban kiállították -, így maradt a zöld-fehérek soványka, egy gólos győzelme. A három ponton kívül azonban a szurkolóiknak nem sok öröme volt ebben a meccsben.

LABDARÚGÓ NB II


Nézőszám: 7000
Játékvezető: Fábián M.
Asszisztensek: Varga Zs., Ortó

A KEZDŐCSAPATOK
BÉKÉSCSABA FERENCVÁROS
1 Máthé 16 Holczer
2 Szenti 14 Lowton
3 Futaki 78 Balog Z.
13 Dócza 39 R. Wolfe
15 Rubus 11 W. Wolfe
18 Szeverényi 87 Fitos
14 Borbély 25 Morrison
10 Pozsár 8 Ashmore
7 Polczer 17 Wedgbury
20 Simon A. 10 Shaw
6 Balázs J. 13 Ferenczi
Vezetőedző: Kiss János Vezetőedző: Bobby Davison

Gólszerző: Ferenczi (21.)
Csere: Borbély helyett Bakró (67.), Polczer helyett Ursz (71.), Balázs helyett Bernáth (71.)
Sárga lap: Borbély (64.), Rubus (81.), Simon (84.)
Kiállítva: Simon (90+2.)


AZ ÁLLÁS

1. Ferencvárosi TC 18 14 3 1 56–12 +44 45
2. DVSC II-DEAC 18 12 2 4 41–22 +19 38
3. Bőcs KSC 18 11 3 4 42–19 +23 36
4. Makó FC 18 9 3 6 39–30 +9 30
5. BKV Előre SC 18 7 6 5 30–23 +7 27
6. Ceglédi VSE 18 7 4 7 23–28 –5 25
7. Kazincbarcika 18 6 7 5 26–31 –5 25
8. Szolnoki MÁV-Mondi 18 6 6 6 25–29 –4 24
9. Békéscsaba 18 7 2 9 29–40 –11 23
10. Vecsés FC 18 6 5 7 33–30 +3 23
11. Vác-Újbuda 18 6 4 8 39–37 +2 22
12. MTK Budapest II 18 6 4 8 23–29 –6 22
13. Baktalórántháza 18 6 4 8 23–36 –13 22
14. Jászberényi SE 18 4 5 9 22–30 –8 17
15. ESMTK 18 4 3 11 26–38 –12 15
16. Tököl 18 2 1 15 18–61 –43 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik