FTC: a Vasashoz távozhat a szerb középpályás

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2008.07.03. 22:42
Címkék
A Ferencváros már megkezdte a felkészülést a következő szezonra – Bojan Lazics nélkül.
A védekező középpályás két és fél év elteltével köszönt el a zöld-fehérektől. „Noha egyesek úgy nyilatkoztak, hogy a Fradi nem tart rám igényt, szeretném leszögezni: én akartam elmenni, s hozzáteszem, nem a játékosok és nem a szurkolók miatt” – mondta a szerb futballista.„Két csodálatos esztendőt töltöttem az Üllői úton, de az utolsó néhány hónapra nem jó szívvel gondolok vissza. Már márciusban bejelentettem, hogy a június végén lejáró szerződésemet nem hosszabbítom meg; érdekes, bár addig alapembernek számítottam, azután nem jutottam szóhoz… A társakkal és a drukkerekkel soha semmilyen problémám nem volt, és szurkolok, hogy jövőre együtt ünnepelhessék a feljutást” – összegzett Lazics.Bojan Lazics amúgy hamarabb felkerülhet az első osztályba, mint volt csapata: mint elmondta, több NB I-es egylettel áll kapcsolatban, és az egyikkel nagyon közel került a megegyezéshez. Információnk szerint az MTK, a Sopron és az FTC után a Vasas lehet a következő magyar klubja.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
54 perce

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
59 perce

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
1 órája

Alapos verést kapott a Haladás és az Aramis a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Pellegrino duplájával szerezte meg első győzelmét a Parma a bajnokságban; nyert a Lazio is

Olasz labdarúgás
1 órája

Újra az első helyen: öt gólt szerezve győzte le a Honvéd a Karcagot

Labdarúgó NB II
2 órája

Először nyert a svéd bajnokságban Nagy Martin csapata

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik