Orbán Viktor lesz a Felcsút Sportegyesület elnöke

Vágólapra másolva!
2007.09.18. 18:00
Igent mondott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Felcsút Sportegyesület képviselőinek felkérésére, így minden bizonnyal a tagság jövő kedden őt választja meg a klub új elnökének – olvasható a Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia hivatalos internetes oldalán.
Orbán Viktor a felcsúti akadémai növendékeivel
Török Attila
Orbán Viktor a felcsúti akadémai növendékeivel
Orbán Viktor a felcsúti akadémai növendékeivel
Török Attila
Orbán Viktor a felcsúti akadémai növendékeivel

Orbán Viktor rövid interjút adott a site szerkesztőinek, amelyben így nyilatkozott:

„Felcsúton a nyáron kettévált a profi futball és az amatőr sport útja. A profikkal többé nincs dolgunk, ők Molnár Csaba vezetésével önállóak lettek.”

„Az egyesületben maradt ugyanakkor az utánpótlásképzés, a Puskás Akadémia pályáival, infrastruktúrájával, az öregfiúk-csapat, a kézilabda-szakosztály, egyszóval az amatőrök. Az ő képviselőik kértek fel arra, hogy vállaljam el a társadalmi elnöki funkciót a sportegyesületben, amire én igen mondtam. Fontos, hogy a gyerekek, a fiatalok sportjáról és amatőrökről van szó.”

A volt miniszterelnök hozzátette: az egyesülettel minden fontos kérdésben megállapodott már.

„Az éves beszámolók és a költségvetés elfogadása mellett tisztújításra kerít majd sort a nagyszámú tagság – tette hozzá. – A tagságnak egyúttal azt javasoljuk majd, hogy válasszuk tiszteletbeli elnökké Molnár Csabát, a klub eddigi elnökét, a felcsúti profik tulajdonosát és vezetőjét.”

A gyermekéveit Alcsútdobozon és Felcsúton töltő, azaz helyi kötődésű Orbán Viktor korábban igazolt játékosa volt a Felcsút labdarúgócsapatának is.
Legfrissebb hírek

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Egervári Sándort

Magyar válogatott
2025.07.15. 20:00

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

A halászléhez a Nemzeti Sportot olvasta a miniszterelnök

Egyéb egyéni
2025.07.03. 18:04

„Ide neked az oroszlánt is!” – Orbán Viktor is üzent Pécsi Árminnak

Angol labdarúgás
2025.06.07. 19:05

„Böde Dani igazi harcos!” – a Paks támadóját méltatta Orbán Viktor a Facebookon

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 16:35

Újra összeállt a Kárpát-medencei partnerakadémiák U16-os válogatottja

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 20:05

Orbán Viktor: Már megint Bognár Gyuri a király!

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 22:49

MLSZ: Orbán Viktor gratulált Csányi Sándor újraválasztásához

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 18:15
Ezek is érdekelhetik