A Vasastól hozott el játékost a Kazincbarcika

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.04. 17:20
null
Deutsch László a Kazincbarcika játékosa lett (Fotó: kbsc.hu)
A labdarúgó NB I-ben újonc Kazincbarcika megszerezte a Vasas FC-től Deutsch László játékjogát, emellett az angyalföldiek kölcsönadták Horváth Szabolcsot a szintén másodosztályú BVSC-nek.

Deutsch személyében korábbi utánpótlás-válogatott védőt szerzett meg a Kazincbarcika – közölte a klub csütörtökön a hivatalos oldalán.

„Mindenekelőtt nagyon köszönöm a lehetőséget a vezetőknek és a szakmai stáb tagjainak – nyilatkozta Deutsch László új klubja honlapjának. – Úgy érzem, óriási előrelépés lehet a karrieremben, hogy újra az NB I-ben tudok játszani. Azért jöttem, hogy segítsek a csapatnak a céljai elérésében. Követtem a Kazincbarcikát, láttam a meccseiket, tény, hogy nem jöttek az eredmények, de az is igaz, hogy a szezon elején erős együttesek ellen játszottak. Van ebben a csapatban annyi, hogy bent maradjon. Bizakodó vagyok, és remélem, miután megérkezik az első siker, jönni fog a többi eredmény is.”

A 26 éves hátvéd a Ferencváros és a Puskás Akadémia utánpótlásában nevelkedett, majd a felnőttek között a Puskás Akadémia II-ben és Csákváron szerepelt, 2020-ban pedig visszatért Felcsútra, ahol két és fél év alatt 43 NB I-es találkozón lépett pályára. 2021-ben bajnoki ezüstérmet, 2020-ban és 2022-ben pedig bronzérmet ünnepelt, három éve került az élvonalba akkor feljutó Vasashoz, azóta hét NB I-es és 29 NB II-es mérkőzésen jutott szóhoz.

Az angyalföldiek emellett közölték, hogy Horváth Szabolcs a több játéklehetőség érdekében az idény végéig kölcsönben a BVSC-Zuglóban folytatja a pályafutását. A 19 éves támadó a Vasas első csapatában még nem mutatkozhatott be, az NB III-as tartalékegyüttesben az előző évadban kilenc meccsen két gólt szerzett, a mostani kiírásban öt mérkőzés alatt jutott el két gólig.

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Debreceni Zalánt már másodszor adták kölcsön ezen a nyáron, Ajka után most Mezőkövesdre. Szabó Máté pedig Ajkán bizonyíthat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC-NÉL
Érkezők: Balázsi Levente (Diósgyőri VTK II, kölcsön után végleg), Berecz Zsombor (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Boros Zsombor (Vasas FC), Deutsch László (Vasas FC), Dombó Dávid (klub nélküli, legutóbb Zalaegerszegi TE FC), Ferencsik Bálint (Diósgyőri VTK, legutóbb kölcsönben Békéscsaba), Gyollai Dániel (Glentoran FC – Észak-Írország), Varazdat Harojan (örmény, Pjunik Jereván – Örményország), Kun Olivér (Puskás Akadémia FC), Könyves Norbert (magyar-szerb, Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Menyhárt Barnabás (Bp. Honvéd), Mihajlo Meszhi (ukrán, Kecskeméti TE, szabadon igazolhatóként), Dominik Mulac (horvát, NK Opatija – Horvátország), Prosser Dániel (klub nélküli, legutóbb Szeged-Csanád GA), Rácz László (Pécsi MFC, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Sodiq Rasheed (nigériai, klub nélküli, legutóbb Rabotnicski – Észak-Macedónia), Schuszter Ronald (Kozármisleny), Martin Slogar (horvát, HNK Gorica – Horvátország), Szalai Bence (Diósgyőri VTK II), Szőke Gergő (MTK Budapest), Trencsényi Bence (Tiszafüred), Meshack Ubochioma (nigériai, Dundee United – Skócia, szabadon igazolhatóként, legutóbb kölcsönben Livingston FC – Skócia) 
Kölcsönbe érkezők: Baranyai Nimród (Újpest FC, ismét kölcsönbe), Bánfalvi Gergő (Vasas FC), Juhász Bence (Újpest FC), Major Marcell (Puskás Akadémia FC, legutóbb kölcsönben Csákvár), Sós Bence (Topolyai SC – Szerbia)
Kölcsönből visszatérhetnek:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  
Kiszemeltek: –
Távozók: Bódi Ádám (Tiszakécskei LC), Fadgyas Tamás (MTK Budapest), Herjeczki Kristóf (FC Ajka, szabadon igazolhatóként), Király Mátyás (FC  Ajka), Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként), Myke Bouard Ramos (brazil-magyar, Tiszakécskei LC), Pethő Bence (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Pintér Ádám (Mezőkövesd Zsóry), Ternován Patrik (Mezőkövesd-Zsóry, szabadon igazolhatóként), Varga József (Tiszakécskei LC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Dombó Dávid (Újpest FC), Katona István (FC Ajka), Kristóf Márk (Békéscsaba 1912 Előre), Menyhárt Barnabás (Putnok FC), Szabó Máté (FC Ajka), Szalai Bence (Dorogi FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Csatári Gergő (Diósgyőri VTK), Debreceni Ákos (Paksi FC). Kooperációs kölcsön után (Diósgyőri VTK): Bacsa Benjámin, Demeter Milán, Dojcsák Bence, Kristóf Márk, Lajcsik Vencel 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezett: Hej Viktor (ukrán-magyar, MTK), Horváth Rajmund (Gyirmót FC Győr), Németh Barnabás (Nyíregyháza – kölcsön után végleg), Pethő Bence (Kazincbarcika), Rab Boldizsár (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Sztojka Dominik (Budafok – kölcsönből vissza), Szabó Benjámin (Ajka – kölcsönből vissza), Uram János (Békéscsaba – kölcsönből vissza)
Távozók: Bánfalvi Gergő (Kazincbarcika – kölcsönbe), Berecz Zsombor (Kazincbarcika), Bodnár Gergő (?), Bukta Csaba (Budafok – kölcsönbe), Deutsch László (Kazincbarcika), Holender Filip (magyar-szerb, fehérvári kölcsön után ?), Horváth Szabolcs (BVSC – kölcsönbe), Lehoczky Roland (MTK – kölcsönből vissza), Pintér Filip (Kisvárda – kölcsönbe), Rácz Barnabás (Gyirmót), Szánthó Regő (?), Szilágyi Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, kölcsön után végleg), Vida Máté (Karcag)

 

Legfrissebb hírek

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
6 órája

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
16 órája

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50
Ezek is érdekelhetik