A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2025.09.04. 14:21
null
Cseri Tamás mutatta be Mezőkövesden Debreceni Zalánt, akit ezen a nyáron már másodszor adott kölcsön a Paks (Fotó: facebook.com/mezokovesdzsory)
A szerdai, hazai piaczárás után egymást követik a bejelentések a még tegnap nyélbe ütött kölcsönszerződésekről.



Arról már beszámoltunk, hogy a Kisvárda az NB II-es Budafoknak adta kölcsön 22 éves csatárát, Gyurkó Mátét, és a Paks, valamint a Kazincbarcika is a másodosztályba kölcsönzött egy-egy játékost.

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 13:03

Kisvárda: kölcsönadják a csatárt; a nigériai védő az NB III-ba érkezett

Révész Attilát Raúl Stefanról és Szőr Leventéről is kérdeztük – egyikük sem szerepel egyelőre az első csapatban.

 

A 23 éves paksi védő, Debreceni Zalán esete azért is érdekes, mert ezen a nyáron egyszer már kölcsönadták Ajkára, de mivel Ajkán nem kapott lehetőséget, továbbállt a szintén NB II-es Mezőkövesdhez, ugyancsak kölcsönbe. 


A Kazincbarcika pedig a 26 éves szélsőt, Szabó Mátét adta kölcsön Ajkára, ő az előző idényben 25 meccsen két góllal és egy gólpasszal segítette feljutáshoz a barcikaiakat, az új idényben, az NB I-ben pedig négy találkozón lépett pályára. 

Legfrissebb hírek

Lökéshullám – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
10 órája

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
19 órája

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50
Ezek is érdekelhetik