Hornyák Zsolt kellemetlen helyzetbe került a magyarszabály miatt

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.08.04. 07:10
null
Hornyák Zsolt a 200. NB I-es mérkőzésén irányította a Puskás Akadémiát (Fotó: Kovács Péter)
Bár a 84. percig vezetett a Nyíregyháza, a Puskás Akadémia megfordította a meccset, s 3–2-es győzelemmel hagyta el a pályát a labdarúgó NB I 2. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője 200. alkalommal ült le az NB I-ben a kispadra, ennél sokkal könnyebb mérkőzéseket kíván magának a folytatásban. 

„Nehéz mérkőzést játszottunk, érezhető volt, hogy a játékosok csalódottak a hétközi Konferencialiga-kiesés miatt. Jó taktikával futballozott az ellenfél, kihasználta a hibáinkat, de visszakapaszkodtunk, és ez nagyban a cserejátékosok érdeme. Bár megmutattuk a karakterünket, a játékunkkal mindenesetre nem voltam elégedett, mert bár birtokoltuk a labdát, veszélytelenek voltunk előre, nagy gólhelyzetet a hetvenötödik percig nem tudtunk kialakítani.”

Beszélt arról is, hogy az újonnan érkezettek közül a Nyíregyháza ellen ollózva gólt szerző Dárdai Pál, az ugyancsak betaláló Lukács Dániel és a gólpasszt adó Németh András milyen minőséget képvisel, illetve a cserék milyen felfogással léptek pályára. Viszont arra is kitért, hogy az izraeli légiós, Mose Szemel, aki a 64. percben lépett pályára, nehezen értette meg, miért kell lejönnie a 89. percben. 

„Kicsit még érthetetlen neki, hogy nem magyar, nekem meg külföldit kell cserélnem külföldi helyett. Sajnos ezzel lesznek még gondok, mert ez mélyen érintette a játékost. Igyekeztem vele mindjárt beszélni, és biztosítani arról, hogy nem a teljesítménye miatt hoztam le a pályáról, hanem az úgynevezett magyarszabály miatt. Kellemetlen helyzet volt, hogy ezt el kellett magyaráznom a játékosomnak.”

Végül azt is elmondta, a héten igazolt Szappanos Péter azért nem volt keretben, mert nincsenek még rendben a papírjai. Viszont amint bevethető lesz, a képességeit ismerve nagy segítség lesz a Puskás Akadémiának. 

Szabó István, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője így értékelt.

„Csalódott vagyok, úgy érzem, sokáig kézben tartottuk a meccset. Számítottunk rá, hogy a mi bal oldalunkról sok beadás érkezhet a kapunk elé, ám Temesvári Attila középen ezeket jól hatástalanította, sajnos később kényszerből le kellett cserélni. Zavar keletkezett a végén a játékunkban, a döntetlen reálisabb lett volna. Érdekes a futball: az előző fordulóban sokkal gyengébb játékkal szereztünk egy pontot, most pedig jobb futballal egyet sem. Jobb helyezkedésre, jobb döntésekre lett volna szükség. Ezek olyan játékhelyzetek, amelyekből kaphatunk egy gólt, de kettőt nem, pláne nem ilyen rövid időn belül.”

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC 3–2 (1–2)
Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Lukács D. (26.), ifj. Dárdai P. (84.), Fameyeh (87.), ill. Benczenleitner (2.), Evangelu (44.)
A mérkőzés online tudósítása itt olvasható.

Labdarúgó NB I
2025.08.03. 19:40

Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Hornyák Zsolt győzelemmel ünnepelte a 200. NB I-es mérkőzését.
   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Puskás Akadémia225–3+26
  2. Paksi FC2118–4+44
  3. Ferencváros2114–1+34
  4. Újpest FC2114–2+24
  5. Debreceni VSC2114–3+14
  6. Zalaegerszeg225–502
  7. ETO FC224–402
  8. Nyíregyháza 2113–4–11
  9. MTK Budapest2111–2–11
10. Diósgyőri VTK2113–5–21
11. Kisvárda2112–6–41
12. Kazincbarcika221–5–40
Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28
Ezek is érdekelhetik