Dárdai parádés gólt ollózott, a Puskás Akadémia fordított a Nyíregyháza ellen

Vágólapra másolva!
2025.08.03. 19:40
null
Ifjabb Dárdai Pál parádés góllal egyenlített a Puskásnak (Fotó: Kovács Péter)
A Puskás Akadémia 3–2-re legyőzte a Nyíregyháza Spartacust a labdarúgó NB I 2. fordulójában, így két forduló után is százszázalékos. A Nyíregyháza továbbra is egy ponttal áll.

 

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Nyíregyháza Spartacus FC 3–2 (1–2)
Felcsút, Pancho Aréna. Vezette: Rúsz
Gólszerző: Lukács D. (26.), ifj. Dárdai P. (84.), Fameyeh (87.), ill. Benczenleitner (2.), Evangelu (44.)
A mérkőzés online tudósítása itt olvasható.

ÖSSZEFOGLALÓ

Emlékezetes mérföldkőhöz érkezett vasárnap Hornyák Zsolt: a Nyíregyháza Spartacus elleni volt a 200. NB I-es mérkőzése a Puskás Akadémia kispadján. Az 52 esztendős szakember napra pontosan hat évvel korábban, 2019. augusztus 3-án az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen (amelyet egyébként az Illovszky Rudolf Stadionban rendeztek meg) dirigálta először a felcsúti együttest, és biztosan jó szívvel emlékszik vissza rá, hiszen 3–1-es győzelemnek örülhetett. Akkor talán maga sem gondolta, hogy hat év múlva még mindig ő lesz a Puskás Akadémia vezetőedzője. Az előző bajnoki esztendőben, a 2018–2019-esben három szakember, Benczés Miklós, Komjáti András és Radoki János is irányította a bajnokságot végül hetedikként befejező csapatot, így nem igazán volt realitása, hogy jön majd valaki, aki eredményeivel hosszú távú bizalmat érdemel ki. 

A korábbi háromszoros szlovák válogatott labdarúgóval a kispadon a Puskás Akadémia hat idény alatt csak egyszer maradt le a dobogóról, kétszer lett ezüstérmes, háromszor bronzérmes, nem szorul magyarázatra, miért bíznak benne töretlenül továbbra is. Egyébként nem volt könnyű helyzetben, mert bár csapata esélyesként várta az összecsapást, csütörtökön 2–0-s vereséget szenvedett a Konferencialigában az Arisz Limassoltól, s ez nyilván nyomot hagyott a játékosokban. Sokan biztosra vették, a hazai kapuban Szappanos Péter kezd majd, akinek az átigazolását szerdán jelentették be, ám a kétszeres válogatott kapus a keretbe sem került be. Hornyák Zsolt ettől függetlenül változtatott a kapuban (is), és a nyáron Székesfehérvárról megszerzett Dala Martinnak szavazott bizalmat, aki nem mellesleg a 2023–2024-es idényben a Nyíregyháza kapusa volt, és tevékeny szerepet vállalt az élvonalba jutásban. 

A Szpari előnyben mehetett szünetre (Fotó: Kovács Péter)

Alig egy perc telt el a mérkőzésből, máris felavatták: jobb oldali beadás után Benczenleitner Barna érkezett a balösszekötő helyén, és dropból pazar mozdulattal lőtt a bal alsó sarokba. Hideg zuhany hazai oldalon, álomkezdés a vendégek részéről, számítani lehetett rá, a Puskás Akadémia sok energiát fektet majd a hátránya eltüntetésére. Nagyjából tíz perc múlva nagy esélye is nyílt az egyenlítésre, ám Laros Duarte szögletére hiába érkezett egyedül nagy helyzetben Patrizio Stronati, fejese a földre, onnan pedig a kapu fölé szállt. Többet birtokolta a labdát a házigazda, ám a védekezésben öt–négy–egyes szerkezetre váltó Spartacus sokáig nem engedett újabb helyzetet riválisának. 

Aztán a 26. percben Duarte a felezővonalról ugratta ki tökéletes ütemben Nagy Zsoltot, az ő lövésénél Kersák Roland még bravúrral védett, ám a labda Németh András elé pattant, aki okosan Lukács Dánielt játszotta meg, ő pedig korábbi kecskeméti csapattársának a kapujába bombázott. Akár fordíthatott is volna a Puskás Akadémia, ám Quentin Maceiras hiába játszotta tisztára magát Benczenleitner Barna mellett a jobb oldalon, majd adott jól középre, Nagy Zsolt erőteljes bólintása után Kersák Roland ismét nagy bravúrral védett. Úgy tűnt, döntetlennel vonulnak a csapatok pihenőre, ám egy szabadrúgást követő fejesnél Dala Martin rosszul mozdult ki a kapujából, Sztefanosz Evangelu pedig megelőzte őt és újból megszerezte a vezetést a Nyíregyházának. 

Ifjabb Dárdai Pál ollózása (Fotó: Puskás Akadémia)

A fordulást követően azt mutatta a játék, a Puskás Akadémia támadófutballja még nincs azon a szinten, mint volt az előző idényben, nem jelentett meglepetést, hogy Hornyák Zsolt hármas cserével próbálta hatékonyabbá tenni csapatát. Gyorsan reagált Szabó István is, öt percen belül négy friss embert is a pályára küldött, a Spartacus pedig különösebb megerőltetés nélkül tartotta a számára kedvező eredményt. Minden centiméterért meg kellett küzdeniük a hazaiaknak, ha előre akartak jutni, nem sok minden utalt arra, mekkora fordulatot hozhat a hajrá. 

Pedig ez történt. Előbb Dárdai Pál fantasztikus ollózó mozdulattal talált a kapuba, majd az ugyancsak csereként beálló Joel Fameyeh már a Puskás Akadémiának szerzett vezetést! Ráadásul a Spartacus Pavlosz Korrea kiállítása miatt tíz emberre fogyatkozott. A Puskás Akadémia a sírból hozta vissza a mérkőzést, amihez elengedhetetlenül szükség volt a Herthából hazatérő Dárdai Pál fantasztikus góljának. 

Fameyeh gólja már győzelmet ért a PAFC-nak (Fotó: Kovács Péter)

 

ÖSSZEFOGLALÓ

2. FORDULÓ
augusztus 1., péntek
Debreceni VSC–MTK Budapest 1–0
augusztus 2., szombat
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 2–2
Ferencvárosi TC–Kolorcity Kazincbarcika 3–0
augusztus 3., vasárnap
Puskás Akadémia–Nyíregyháza Spartacus 3–2
Kisvárda–Paksi FC 1–5
ETO FC Győr–Újpest FC 1–1

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
1. Puskás Akadémia225–3+26
2. Paksi FC2118–4+44
3. Ferencvárosi TC2114–1+34
4. Újpest FC2114–2+24
5. Debreceni VSC2114–3+14
6. Zalaegerszegi TE225–502
7. ETO FC224–402
8. Nyíregyháza Spartacus2113–4–11
9. MTK Budapest2111–2–11
10. Diósgyőri VTK2113–5–21
11. Kisvárda2112–6–41
12. Kazincbarcika221–5–40

 

 

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
22 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Kersák Roland: Legalább egy pontot akarunk szerezni

Labdarúgó NB I
11 órája

ETO: román jobbhátvéd érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB II
12 órája

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
14 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
Tegnap, 23:00

Csinger Márk az ETO FC-nél folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:29

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:06
Ezek is érdekelhetik