MTK: tizenkilenc éves támadó középpályást adtak kölcsön az NB II-be

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.01. 15:30
null
Bakó Sámuel (Fotó: mtkbudapest.hu)
Kölcsönben az NB II-es Kozármisleny csapatában folytatja pályafutását az MTK tizenkilenc éves labdarúgója, Bakó Sámuel, aki az év végéig kötelezte el magát a Baranya vármegyeiekhez.

Kölcsönadta az MTK a Kozármislenynek Bakó Sámuelt – közölte honlapján a kék-fehér klub. A 19 éves támadó középpályás a Hungária körútiak NB III-as csapatában az előző idényben 25 meccsen játszott, ezeken hat alkalommal volt eredményes. Teljesítményének köszönhetően az ifjú labdarúgó tavasszal a Horváth Dávid irányította első csapattal készült, s be is mutatkozott idén február 7-én, az NB I-ben a Debrecen elleni hazai mérkőzésen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Átrok István Zalán (Bp. Honvéd, legutóbb kölcsönben Kozármisleny), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Bp. Honvéd), Jakub Plsek (cseh, Puskás Akadémia FC, szabadon igazolhatóként), Széles Imre (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Szépe János (szlovákiai, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Kovács Mátyás (Fehérvár FC), Lehoczky Roland (Vasas FC), Szűcs Patrik (Budafoki MTE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozók: Nemanja Antonov (szerb, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Bobál Dávid (lejár a szerződése), Hej Viktor (ukrán-magyar, lejár a szerződése), Merényi Ádám (budafoki kölcsön után Kecskeméti TE), Nagy Zsombor (lejár a szerződése), Stieber Zoltán (lejár a szerződése), Végh Bence (FK Csíkszereda – Románia), Zuigeber Ákos (budafoki kölcsön után Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók: Herczeg Botond (szegedi kölcsön után Budafoki MTE), Stumpf Gábor (Budafoki MTE), Bakó Sámuel (Kozármisleny)
Kölcsönből visszatért klubjához: Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Kosznovszky Márk (Portsmouth – Anglia),  Molnár Rajmund (Besiktas – Törökország, illetve Hollandia)
 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Puskás Akadémiától vett kölcsön támadót az MTK

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 20:04

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

A klubmodell gyümölcse – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 22:55

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Újabb hazai meccset nyert meg két góllal a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:19
Ezek is érdekelhetik