Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.07.12. 12:17
null
Markek Tamás (hátul) négy évig együtt készült Pécsi Árminnal, aki a nyáron a Liverpoolhoz igazolt a Puskás Akadémiától (Fotó: Török Attila)
Úgy tekint Pécsi Árminra, mint az öccsére, és noha már két hét sincs hátra az Arisz Limassol elleni Konferencialiga-találkozóig, egyelőre csakis a vasárnapi, Crvena zvezda elleni mérkőzés foglalkoztatja – a Puskás Akadémia rutinos kapusa, Markek Tamás szeret erős csapatok ellen pályára lépni.

Ez már a felkészülés harmadik szakasza. Az elsőt az ötnapos csapatépítő edzőtábor jelentette Olaszországban, ám azon még nem mindegyik kerettag vett részt: a sérüléssel bajlódó játékosok az akadémián végezték a rehabilitációt, a korosztályos válogatottak, a válogatott légiósok, valamint a Svédország (0–2) és Azerbajdzsán (2–1) elleni felkészülési mérkőzést egyaránt végigjátszó Nagy Zsolt pedig még egy hét pihenőt kaptak Hornyák Zsolt vezetőedzőtől. A második szakaszt a kéthetes munka jelentette, amely orvosi vizsgálatot, különböző felméréseket is tartalmazott, és Felcsúton zajlott immár teljes létszámban, a harmadik pedig a szintén kéthetes felső-ausztriai edzőtábor, amelynek már lement a fele, és három felkészülési meccset is magába foglal. Az elsőre szerdán került sor, az osztrák másodosztályú Austria Salzburg volt az ellenfél, és bár a félidőben még a riválisnál volt az előny, a vége 3–1-es győzelem lett.

„Nem is az olaszországi csapatépítéssel kezdődött a felkészülésünk, hiszen a szabadság utolsó hetében már futnunk, erősítenünk kellett – árulta el a Puskás Akadémia 33 éves kapusa, Markek Tamás. – Ezután jött a csapatépítő tábor, délelőttönként futással, kondizással, délutánonként pedig különböző csapatprogramokkal és szabad foglalkozással. Mi, kapusok amúgy nem azt a futáspenzumot teljesítettük, mint a mezőnyjátékosok, volt, amikor helyette lépcsőztünk vagy éppen ugróköteleztünk, de nincs problémám a futással, szükség van jó alap-állóképességre. Amikor hazai környezetben gyakoroltunk, már volt egymás közötti játék, szerdán pedig letudtuk az első felkészülési meccset is. Nem tagadom, vártam már, hiszen utoljára januárban, a spanyolországi edzőtáborban álltam a kapuban, tétmérkőzésen pedig még régebben, az októberi, Tatabánya elleni Magyar Kupa-találkozón. Egész évben edzettem, de az nem ugyanaz, mint amikor jön egy mérkőzéshelyzet, és éles ellenféllel szemben kell megoldanod a feladatot. Szóval örültem a szerdai találkozónak, még akkor is, ha sokszor azért nem kellett játékba avatkoznom, az előttem játszókat így is tudtam irányítani. A hetet a Crvena zvezda elleni összecsapással zárjuk, mindig szeretem, amikor erősebb csapat a rivális – ilyen volt korábban az FC Bruges, a Sparta Praha vagy a Young Boys–, mert ilyenkor látni, miben kell fejlődni.”

Vasárnap valóban rangos ellenféllel, a szerb bajnokságot 23 pontos előnnyel megnyerő Crvena zvezdával játszik a Puskás Akadémia, három nappal később az ukrán Poliszja Zsitomir lesz az ellenfél, hogy aztán július 24-én hivatalosan is elkezdődjön az idény az Arisz Limassol elleni idegenbeli Konferencialiga-találkozóval. Meglehet, Hornyák Zsolt vezetőedző fejében már összeállt, milyen kezdő tizenegyet küld pályára – persze csak ha nem jön közbe semmi –, ugyanakkor az előző idény alapcsapatához képest biztosan lesznek változások, többek között a kapuban biztos pontnak számító Pécsi Ármin Liverpoolba igazolása miatt is.

„Volt változás a keretünkben, azonban a mag megmaradt, korábban is ez  volt a sikereink egyik kulcsa – mondta még Markek Tamás. – A nagyon fiatal Pécsi Ármin akkor jött fel az első csapathoz, amikor én is a klubhoz kerültem, és azonnal látszott, hatalmas tehetség. Ami hiányossága volt, azt Balajcza Szabolcs kapusedző javította, s mindig felfelé húztuk egymást. Úgy tekintettem rá, mintha az öcsém lenne. Ötéves szerződést kapott Liverpoolban, felépítik őt, még szép, hogy szurkolok neki! A nyarat tiszta lappal kezdtem, nagy motiváció van bennem, ugyanannyi esélyem van a csapatba kerülésre, mint bárki másnak. Tudom, már két hét sincs az Arisz elleni kupameccsünkig, de egyelőre csak a Zvezda elleni felkészülési mérkőzésre gondolok. Ha azon megfelelő a teljesítményem, a Konferencialigában és a bajnokságban is a nevemmel kezdődhet az összeállítás.”

NYÁRI FELKÉSZÜLÉS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Edzőtábor: Ausztria, július 5–18.
Felkészülési meccsek:
Július 9. (szerda), Ausztria: Puskás Akadémia–Austria Salzburg (osztrák II.) 3–1 (Németh A. 2, Mondovics)
Július 13. (vasárnap), 18.00, Ausztria: Puskás Akadémia–Crvena zvezda (szerb)
Július 16. (szerda), 11.00, Ausztria: Puskás Akadémia–Poliszja Zsitomir (ukrán)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Dala Martin (Videoton FCF), ifjabb Dárdai Pál (Hertha BSC – Németország), Kerezsi Zalán (Budapest Honvéd, kölcsön után végleg), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Nagy Zoárd (Csákvár, szabadon igazolhatóként), Németh András (magyar-dél-afrikai, Hamburger SV – Németország, legutóbb kölcsönben SC Preussen Münster – Németország)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérnek: Dusinszki Szabolcs (román-magyar, Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (Videoton FCF), Posztobányi Patrik (Mezőkövesd Zsóry), Vajda Roland (Kozármisleny) 
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozók: Bakti Balázs (Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg), Bévárdi Zsombor (kispesti kölcsön után MTK Budapest), Kocsis Dominik (tiszakécskei kölcsön után Videoton FCF), Jonathan Levi (svéd, Ferencvárosi TC, szabadon igazolhatóként), Miskolczi Domonkos (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Pécsi Ármin (Liverpool FC – Anglia), Jakub Plsek (cseh, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Radics Márton (Csákvár)
Kölcsönbe távozók: Ominger Gergő (Videoton FCF), Vajda Roland (Videoton FCF)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: – 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Lamin Colley (gambiai, Universitatea Craiova – Románia), Dusinszki Szabolcs (román-magyar, FK Csíkszereda – Románia), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus)

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-be igazolhat a Nagyszeben játékosa – sajtóhír

Minden más foci
2 órája

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
5 órája

Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
8 órája

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
22 órája

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
Tegnap, 15:35

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:03
Ezek is érdekelhetik