Felkészülés: Beridze góljával legyőzte az Újpest a Kassát a Tábor utcában

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.07.04. 18:53
null
Beridze volt a meccs egyetlen gólszerzője (Fotó: Újpest FC)
Az Újpest FC 1–0-ra legyőzte a Kassát hazai környezetben, a Tábor utcában felkészülési mérkőzésen.

 

Az Újpest FC az edzőtábort már megjárt Kassával játszotta második felkészülési mérkőzését a révkomáromiak elleni 2–2-es döntetlent követően. A Kassa – amely a DAC kizárását követően akár még a Konferencialigában is indulhat – az 5. helyen zárta a Niké Liga előző kiírását. 

Az Újpest a meccs első perceiben több remek akciót is bemutatott, majd a 10. percben Giorgi Beridze tekerésével a vezetést is megszerezte. Ezt követően is a lila-fehérek játszottak mezőnyfölényben, de több találat már nem született, 1–0 lett a vége a Tábor utcában. Damir Krznar vezetőedző a második félidőben új igazolásoknak, Arijan Ademinek és Aljosa Matkónak is bizalmat szavazott. Az Újpest a szlovéniai edzőtáborában folytatja a felkészülést. 

BERIDZE GÓLJA

NB I-ES FELKÉSZÜLÉS
Újpest FC–Kosice (szlovákiai) 1–0 (1–0)
Újpest FC: Piscitelli (Banai, a szünetben) – Mándi Naruki (Bese, a szünetben), Nunes (Babós, a szünetben), Duarte (Fiola, a szünetben), Gergényi (Kobouri, a szünetben) – Lacoux (Mucsányi Miron, a szünetben), Rasak (Ademi, a szünetben; Mándi-Naruki, 60.) – Ganea (Matko, a szünetben), Ljujics (Dénes, a szünetben), Beridze (Horváth K., a szünetben) – Tucic (Brodic, a szünetben). Vezetőedző: Damir Krznar 
Gólszerző: Beridze (10.)

NYÁRI FELKÉSZÜLÉS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Edzőtábor: Bled (Szlovénia), július 6–18.
Felkészülési meccsek:
Június 28. (szombat), Újpest: Újpest FC–Komáromi FC (szlovákiai) 2–2 (Tajti, Sarkadi)
Július 4. (péntek), Újpest: Újpest FC–FC Kosice (Kassa, szlovákiai) 1–0 (Beridze) 
Július 9. (szerda), Radomlje, 17.30: Újpest FC–Dinamo Zagreb (horvát)
Július 13. (vasárnap), Radomlje, 17.00: Újpest FC–Krivbasz Krivij Rih (ukrán)
Július 17. (csütörtök), Radomlje, 18.00: Újpest FC–NK Osijek (Eszék, horvát)

 

Legfrissebb hírek

Kassai és komáromi továbbjutás a kupában

Minden más foci
2025.10.22. 21:20

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01
Ezek is érdekelhetik