A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.06.19. 10:13
null
Vladimir Radenkovics vezetőedző az ősszel kihozta a maximumot a diósgyőri csapatból – ezt igyekszik ismét elérni a következő időszakban (Fotó: Árvai Károly)
Bár Vladimir Radenkovics vezetőedzővel a harmadik helyen telelt a csapat, mindössze három tavaszi bajnoki után megköszönték a munkáját. Szerdán aztán érkezett a hír: a Valdas Dambrauskas távozásával megüresedő kispad ismét Radenkovicsé.  

Az első három fordulóban csak egy pontot szerzett a Diósgyőr, ám a rossz kezdésre magyarázatot adhatott a sorsolása: a későbbi bronzérmes Paks (2–2) és a végül bajnoki címet szerző Ferencváros ellen (0–2) is pályára kellett lépnie a DVTK-nak, egyedül az idény végén kieső Fehérvár FC elleni idegenbeli vereség 
(1–3) fájhatott igazán a miskolciaknak. 

Jó hatással volt a szerb edző a játékosokra 

Noha a keret közepes erősségűnek tűnt, látszott, a csapatot 2024 februárjában átvevő Vladimir Radenkovics vezetőedző kihozhatja az együttesből a maximumot: nyugalma, higgadtsága átragadt a játékosokra, akik rendre motiváltan léptek pályára. Ez eredményekben is megmutatkozott: a következő hat bajnokin (!) négyszer nyert és kétszer végzett döntetlenre a Diósgyőr, és a tizennégy szerzett ponton kívül figyelemre méltó, 6–1-es gólkülönbséget hozott össze. Ebben kulcsszerepet játszott a később megsérülő, hónapokra kieső Karlo Sentic, a 24 éves kapus parádés formát mutatott, és a védő Szatmári Csaba is egyre magabiztosabbá vált. Érdekes, hogy az idényben négy (!) kapus is lehetőséget kapott, ez egyáltalán nem megszokott: Artem Odincov 17, Sentic tíz, Simon Barnabás öt, míg Braniszlav Danilovics egy bajnokin állt a gólvonalon. Nem kérdés, Sentic nyújtotta a legjobb teljesítményt, a Pakstól érkező Simon Barnabás több nagy hibát is elkövetett, láthatóan egyre inkább elbizonytalanodott.

A kontratámadások és a beadások sem mentek a csapatnak

A bajnokság végére egyértelműen a helyére – vagy legalábbis ahhoz közelebb – került a Diósgyőr, s ha csak a csapat tavaszi teljesítményét vizsgáljuk, meglepő, hogy egyáltalán ilyen előkelő helyen végezhetett a bajnokságban.

 

Kezdjük a DVTK várható gólkülönbségével, amely abszolút negatív: a mérkőzésenként várható gólszám 1.25, ami 33 fordulóra vetítve 41.25 várható gólt irányoz elő, ehhez képest a 43 szerzett gól nem nagy túlteljesítés. Pontosabban az látszik, hogy a tavaszi gyenge teljesítményt kompenzálta a jobb őszi. A várható kapott gólok száma meccsenként 1.85, ami a teljes bajnokságra vetítve majdnem pontosan 61 várható kapott gólra jön ki. A miskolciak ehhez képest csupán 51 gólt kaptak, tehát a tabella és az őszi felülteljesítés eltakarja, milyen súlyos problémák mutatkoztak a védelemben.

A Cube DVTK-ra vonatkozó stíluselemző diagramjai már nem takargatnak semmit, s rossz rájuk nézni: labdabirtoklásban gyakorlatilag értékelhetetlen teljesítményt nyújtott a csapat a támadóharmadban, a tengelyben alig került olyan helyzetbe, hogy szabálytalankodni kellett volna a játékosok ellen, és a bajnokság alsó harmadába tartozik a két szél közötti labdajáratás, a labdabirtoklás tekintetében. Sokatmondó, hogy egyedül a kapus játékba vonása említésre méltó, továbbá támadásban a rögzített játékhelyzetek. A bajnokság alsó régiójához tartozik a kontratámadások, beadások, valamint a gyors támadások és befejezések tekintetében is. Védekezésben a fejpárbajokon kívül mindenben sikerült elérni a középest…

Egyáltalán nem meglepő, hogy a végig lelkesen meccsre járó diósgyőriek nem voltak túlságosan megelégedve a csapattal annak ellenére, hogy a felsőházban végzett. A napokban távozó Valdas Dambrauskas helyére érkező régi-új vezetőedzőnek, Vladimir Radenkovicsnak a nyáron óriási változásokat kell véghez vinnie a játékban, a vezérkarnak pedig ehhez garantálnia kell a megfelelő játékoskeretet, különben a kiesés ellen küzd a Diósgyőr.

M. D. 

 

Elton Acolatse kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, rá nem lehetett panasz (Fotó: Kovács Péter)

A kitűnő sorozat után a csapat kikapott odahaza 2–0-ra az MTK Budapesttől (emlékezhetünk, a kék-fehérek középpályása, Kosznovszky Márk parádés gólt szerzett, ballal lőtte ki a jobb felső sarkot), de ez nem vetette vissza a társaságot, ikszelt Felcsúton (1–1), majd Pakson nyert őrült meccsen 4–3-ra. Az őszi szezonból hátralévő öt bajnokin veretlen maradt az együttes, három siker mellett kétszer végzett döntetlenre. Hihetetlen mérkőzéseket játszott a Radenkovics-csapat: a Ferencváros ellen idegenben már 3–0 vezetett (Elton Acolatse, Huszár Marcell és Bényei Ágoston is eredményes volt), végül csak kiegyenlítettek a pestiek, sőt a győzelemre is reális esélyük nyílt, de nem éltek lehetőségeikkel. December közepén legalább ilyen kiváló összecsapást láthattunk: 4–0-ra vezetett a csapat Győrben, de tíz perccel a vége előtt már 4–3-at mutatott az eredményjelző, az egyenlítés azonban elmaradt.

A diósgyőri szurkolók többsége lázban égett, hiszen a csapat a harmadik helyen vonult a téli pihenőre. Ennek ellenére aki reálisan látta a Diósgyőr helyzetét, érzékelhette, erőn felül teljesít a társaság, benne van a pakliban, hogy negatív szériába kerül és lejjebb csúszik a tabellán.

AZ IDÉNY EMLÉKEZETES MÉRKŐZÉSE
Holdampf Gergő (25) a hátára vette az Üllői úton szép gólt szerző Bényei Ágostont (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Bár a Paks idegenbeli legyőzése (4–3) is biztosan sok diósgyőri szurkolónak beugrik (Elton Acolatse, Bright Edomwonyi, Jurek Gábor és Sinisa Sanicanin is betalált), csakúgy, mint az ETO FC Győr (4–3) elleni siker (a védő Bárdos Bence duplázott, rajta kívül Edomwonyi és Vlagyiszlav Klimovics volt eredményes), mi egy döntetlenre emlékezünk leginkább tavaly novemberből. Ritkán fordul elő, hogy a Ferencváros otthonában egy csapat többek között Bényei Ágoston szép lövésével 3–0-ra vezessen, a DVTK-nak mégis sikerült ez a bravúr. Az első félidőben már szépített a Fradi Varga Barnabás révén, míg Philippe Rommens a 68., Mohammed Abu Fani pedig a 70. percben talált be, kialakítva a végeredményt. 

És jött a meglepő fordulat a tavaszi szezon elején

Meg is történt: az idei első három bajnokin egy pontot szerzett, majd óriási meglepetésre megköszönték Vladimir Radenkovics munkáját. 

Vajon miért kellett váltani olyan csapatnál, amelytől reálisan nem lehetett elvárni a felsőházat sem, ennek ellenére a negyedik helyen állt? Volt, aki azt gondolta, az edzőcsere (is) a siker kulcsa…

 „Mindig hosszú távban gondolkodom, így amikor felvázoltuk a DVTK fejlesztését célzó projektet, számítottunk Vladimir Radenkovics és stábja munkájára is – fogalmazott Horváth Csenger, a DVTK sportigazgatója február közepén a klubhonlapon. – De az eltelt időben kiderült, hogy nem egyezik a klub futballfilozófiája és az általa elképzelt játék. Türelmesek voltunk, mert a folyamatokat tartjuk szem előtt, ám sajnos nem láttuk a kedvező változást. Ezért úgy döntöttünk, nem várjuk meg a nyarat, hanem már most elválnak útjaink.”     

A 28 éves sportigazgató – aki fiatal kora ellenére korábban már dolgozott az MTK Sándor Károly Akadémiáján, az ETO FC Győrnél, a Gyirmót FC Győrnél, valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémián is – úgy gondolta, 2024 novemberi érkezése után három hónappal ilyen döntést hoz. Sokan már akkor is pedzegették, csekély az esély arra, hogy jó irányba indul el a csapat.

Nem is indult... Az érkező vezetőedző, a litván Valdas Dambrauskas nem váltotta meg a világot, irányításával három győzelmet, négy döntetlent és öt vereséget könyvelhetett el a DVTK, s a csapat a hatodik helyen zárt a bajnokságban – vagyis két hellyel rosszabb pozícióban, mint amikor Vladimir Radenkovics átadta…

AMIBEN A CSAPATNAK LEGINKÁBB FEJLŐDNIE KELL
Bright Edomwonyi lett a DVTK házi gólkirálya – meglehet, a nyáron távozik a csapattól (Fotó: Kovács Péter)

Az ősszel, amíg minden rendben ment a klubházban is, kiegyensúlyozottan teljesített az együttes. Igaz, időnként akadozott a játék, és a befejezéseknél is voltak gondok, de a hatodik hely megszerzését talán többen is aláírták volna az idény előtt. A kapushelyzetet meg kell oldania a szakmai stábnak, nonszensz, hogy négyet is bevetettek az évadban – igaz, Karlo Sentic csak a sérülése miatt került ki a kapuból, Simon Barnabás szerződtetése ugyanakkor baklövésnek bizonyult. Minden poszton ráfér az erősítés a csapatra, főleg annak tudatában, hogy a házi gólkirály, a hét találatig jutó Bright Edomwonyi alighanem távozik Diósgyőrből.

Az új sportigazgató az előző szakvezetőt szerződtette

A bajnokság végén aztán érkezett a hír, hogy Horváth Csenger fél év után távozik posztjáról, a helyét Kovács Zoltán veszi át. A vezetői váltás után röviddel Valdas Dambrauskas lemondott a vezetőedzői pozíciójáról. 

Felröppent a hír, hogy Vladimir Radenkovics visszatérhet a klubhoz a drukkerek többségének nagy örömére, és tessék: szerda kora este a Diósgyőri VTK a hivatalos oldalán bejelentette a szerb edző (újbóli) kinevezését.

Valdas Dambrauskas (balra) kinevezésétől sokat remélt Horváth Csenger – már egyikük sincs a klubnál (Fotó: 

„Örömmel érkeztem ismét Diósgyőrbe, mert ahogyan korábban többször elmondtam, úgy érzem itt magam, mintha a második otthonom lenne - fogalmazott a 47 esztendős edző a klubhonlapnak. – Távozásomkor is nyitott voltam a visszatérésre, de meg sem fordult a fejemben, hogy már néhány hónap múlva sor kerülhet rá. Ilyen a labdarúgás, ilyen az élet. Kovács Zoltán ­sportigazgatóról nemcsak a közös diósgyőri évből őrzök szép emlékeket, hanem az azóta eltelt időszakban is beszéltünk telefonon, illetve néhányszor találkoztunk. Jelentősen megkönnyíti majd a munkámat, hogy ilyen pozitív személyiségű ­sportigazgató áll mögöttem, aki támogatja az elképzeléseimet, mert közösen mindig tovább jutunk, mint egyedül. Nekem fontos, hogy labdarúgóként, majd sportvezetőként nyert már címeket, illetve sok tapasztalatot szerzett Magyarországon és a nemzetközi labdarúgásban. Annak ellenére, hogy az előző idényben is Diósgyőrben dolgoztam, hétfőn tiszta lappal kezdjük újra a közös munkát, és új játékosokból kell új csapatot építeni. Persze lesznek olyan labdarúgók, akikkel már dolgoztam együtt, velük könnyebb lesz felvenni a fonalat, hiszen ismerik az elképzeléseimet, és tudják, mit várok el tőlük. Mindenesetre bízom benne, hogy a többiekkel is gyorsan egy ­hullámhosszra hangolódunk, és eredményes lesz az együttműködésünk. Az előző bajnokságban a sikeres őszt követően nem tudtuk befejezni a munkát, s most az eredményeinkkel sok örömet akarunk szerezni a DVTK szurkolóinak, azaz szeretnénk valami különlegeset elérni az előttünk álló időszakban.”

NYÁRI FELKÉSZÜLÉS
Ezen a héten a diósgyőri futballisták is elkezdik a felkészülést a következő idényre

A csapat csütörtökön kezdi el a felkészülést, de edzés csak június 23-án, hétfőn lesz. Különböző orvosi és erőnléti felméréseken vesznek részt a futballisták, összesen három napig, szombatig. Az együttes az első felkészülési mérkőzését július 6-án, vasárnap játssza az izraeli Maccabi Haifával. A nyári edzőtábor másnap kezdődik Ausztriában és egészen 16-ig tart. Július 10-én és 15-én is pályára lépnek edzőmérkőzésen a diósgyőriek, az utolsó edzőmeccs július 19-én lesz, a szlovák első ligás FC Kosice érkezik a DVTK stadionjába.

 

MINIINTERJÚ: a klub ikonja furcsállta az edzőváltást

„ELFOGADHATATLAN, HOGY NÉGY KAPUS IS ÁLLT A GÓLVONALON AZ IDÉNYBEN.”

 

Fotó: Szabó Miklós

– Hogyan értékeli a Diósgyőr bajnoki szereplését?     
– Az ősz rendben volt, jöttek az eredmények, valójában ennek köszönhető, hogy a tavasszal nem kellett a kiesés ellen harcolnunk. Többször is nagyon passzívan futballozott az együttes, a játékosok időnként a félpályáról indokolatlanul adták haza a labdát, ezt senki sem szereti.

 

– Senki sem értette, miért kellett Vladimir Radenkovicsot meneszteni a kispadról, amikor a negyedik helyen állt a csapattal – végül Valdas Dambrauskasszal a hatodik lett. Hogyan emlékszik vissza erre?    
– Nagyon furcsának találtam, de nem csak én voltam ezzel így. Persze az ember nincs ott az edzéseken, az öltözőben, de ha egy csapat a harmadik helyen telel, majd három bajnoki után megköszönik a vezetőedző munkáját, az érthetetlen. Hallom, hogy Radenkovics visszatért, ő legalább olyan edző, aki ismeri a közeget. Örültem, amikor Kovács Zoltánt nevezték ki sportigazgatónak, korábban dolgoztunk együtt a DVTK-nál, akkor még Tomiszlav Szivics volt a vezetőedzőnk. Kovács Zolival kapcsolatban jó tapasztalatokat szereztem, a földön jár, s bár pesti csapattól érkezett, nem magasról nézett le ránk. Biztos vagyok benne, hogy megfelelően képviseli a klub ügyeit.

 

– Korábbi kapusként bizonyára furcsállotta, hogy négy kapus is állt a gólvonalon az előző idényben…     
– Lehet azzal magyarázkodni, hogy Karlo Sentic megsérült, de akkor is elfogadhatatlan, hogy rajta kívül még hárman játszhattak, hogy négy kapus is állt a gólvonalon. Ez bizalmi poszt, nem lehet szinte minden héten váltani. Meglátjuk, mit hoz a jövő, azért bizakodom, a barátokkal mindig találkozunk a stadionban, én az NB III-as meccsekre is kijárok. Amúgy élem a nyugdíjas éveimet, már a hetvenhatodikban járok, sokat kertészkedem, próbálok friss és egészséges maradni, és persze szurkolok a Diósgyőrnek. Van, ami nem változik…

 

VERÉB György, a DVTK korábbi kapusa, kapusedzője

 

 

 

Legfrissebb hírek

Távozik a Ferencváros pályaedzője, már az utódja is megvan – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Hosszabbított az NB II-től idén búcsúzó Gyirmót FC Győr védelmének oszlopa – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

Ferenczi János bejelentette, távozik a Debrecentől

Labdarúgó NB I
4 órája

Népsport: sorozatvetők kék-fehérben

Népsport
4 órája

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
4 órája

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája
Ezek is érdekelhetik