Mezőkövesden játszhat a Kazincbarcika az őszi szezonban

MTI/B. A.MTI/B. A.
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 08:49
null
Simon Miklós szerint a Kazincbarcika Mezőkövesden játszhatja bajnokijait (Fotó: kbsc.hu)
Az őszi szezonban jó eséllyel „idegenben”, várhatóan Mezőkövesden játssza hazai mérkőzéseit a labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Kazincbarcika.

Erről Simon Miklós klubigazgató nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hozzátéve, hogy az igazi előnyt nyilvánvalóan az jelentené az együttes számára, ha otthon léphetne pályára, a stadion rekonstrukciójáról már zajlanak az egyeztetések, ez azonban egy hosszabb folyamat.

A kerettel kapcsolatban a sportvezető kiemelte, szeretnének egy szerethető csapatot kialakítani, amelyben többségében magyar játékosok szerepelnek, ugyanakkor ha találnak olyan légióst, aki segíteni tud a társaknak és a gárdának egyaránt, az előtt nyitva áll az ajtó.

Jelezte, a keretben több rutinos játékos – mint például Varga József és Bódi Ádám – élő szerződéssel rendelkezik, ők jó egyveleget alkothatnak a fiatalokkal. A Kazincbarcika története során először szerepelhet az NB I-ben, miután az aranyérmes Kisvárda mögött másodikként végzett a másodosztály múlt vasárnap véget ért szezonjában.

 

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
7 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
11 órája

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38
Ezek is érdekelhetik