Négy hónap múlva térhet vissza Hegyi Krisztián

Vágólapra másolva!
2025.04.03. 14:54
Hegyi Krisztián (Fotó: Koncz Márton)
Hegyi Krisztiánt múlt szombaton megműtötték és legalább négy hónapig nem léphet pályára a West Ham United labdarúgócsapatának kapusa.

„A sérülés után otthon voltam nyolc-kilenc napot, aztán szombaton Londonban megműtöttek, azóta itthon tartózkodom, de sok mindent nem tudok csinálni, csak pihenni. Jövő héten talán már felsőtestre erősíthetek” – számolt be a Nemzeti Sporthíradónak a válogatott márciusi edzőtáborában combizomszakadást szenvedett hálóőr, aki elárulta, a rehabilitációját végig a West Ham Unitednél tölti. – „Azt lőttem be célnak, hogy négy hónap múlva visszatérjek a pályára.”

A 22 éves kapus azt viszont nem tudta megmondani, melyik csapatnál térhet vissza, szerinte ez attól függ, hogy nyáron milyen ajánlatai lesznek, illetve mit tervez a londoni klubja.

„Boldog voltam, hogy rendszeresen védhettem a Debrecennél, jól is ment a játék. Még nagyobb örömöt jelentett a válogatott meghívó, minden jól alakult a januári csapatváltás után, ezért különösen balszerencsés, hogy megsérültem – mesélt a hajdúsági tapasztalatairól Hegyi, aki januárban kölcsönbe érkezett a DVSC-hez. – Nagyon befogadó volt mindenki a DVSC-nél. Rövid, de nagyon pozitív időszak volt.”

Hegyi úgy vélte, ha a piros-fehérek ugyanúgy játszanak, mint az elmúlt meccseken, akkor „meglesz a bennmaradás.” A Debrecen nyolc fordulóval az OTP Bank Liga zárása előtt a 11., kiesést jelentő pozícióban áll, de a hátránya csupán egy pont a tizedik helyezettel szemben.

 

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
4 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
5 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
7 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52
Ezek is érdekelhetik