Az Újpest FC elismerte, tavaly tárgyaltak Csongvai Áron visszatéréséről

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.30. 13:05
null
Tavaly Csongvai közel ált ahhoz, hogy visszatérjen Újpestre (Fotó: Török Attila)
A télen a svéd AIK-hoz szerződött Csongvai Áron menedzsere, Hussein Algaaod az M4 Sportnak arról nyilatkozott, hogy a svédországi szerződés előtt az Újpest FC-nél szóba került Csongvai visszatérése, amit a klub is elismert.

Az m4sport.hu-n jelent meg egy interjú Csongvai Áron menedzserével, Hussein Algaaoddal, aki elárulta, hogy mielőtt a játékos Svédországba igazolt, Újpesten is szóba került a visszatérése.

Volt ajánlata az Egyesült Államokból is, a Minnesota United érdeklődött, de úgy éreztük, ez most nem a megfelelő alkalom, hogy az MLS-be szerződjön, Európában akartunk maradni. Megjegyzem, az Újpest is tett ajánlatot érte, ám a felek végül nem tudtak egyezségre jutni, de a célunk egyébként is egy külföldi szerződés volt” – osztotta meg a szakember. 

Az interjút követően az M4 az újpesti klubot is felkereste, amely szintén alátámasztotta, hogy tárgyaltak Csongvai Áron szerződtetéséről, de nem a téli, hanem a tavaly nyári átigazolási időszakban.

„Az Újpest FC 2024 nyarán valóban tárgyalt Csongvai Áron szerződtetéséről a Fehérvár FC-vel, a klubbal, valamint a játékossal is mindenben megegyezett, az átigazolás viszont a szerződések aláírása előtt – általunk nem ismert okokból – mégis meghiúsult” – reagált az Újpest FC.

Csongvai 21 évesen volt az újpestiek csapatkapitánya, majd 2023 februárjában a Fehérvárhoz csatlakozott, ahonnan idén februárban igazolt át a svéd AIK-hoz. 

 

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

Vendégül látta a fellökött labdaszedőt az Újpest felnőttcsapata

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 17:17
Ezek is érdekelhetik