Robbie Keane-nel az „Emberi Csúzli” is megérkezett a Ferencvároshoz

HARMATH ÁKOSHARMATH ÁKOS
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 11:18
Rory Delap a Stoke edzőjeként (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros hétfőn délután jelentette be, hogy a december 31-én távozott Pascal Jansen helyett Robbie Keane lesz a labdarúgócsapat vezetőedzője. A kilencvenes évek végén csodagyerekként a világ élvonalába berobbanó támadó két segítőjét, videoelemzőként Phil Hudsont és asszisztensedzőként Rory Delapot hozta magával a zöld-fehérekhez. Utóbbit mutatjuk be jelen cikkünkben, érkezésével ugyanis új taktikai fegyver is megjelenhet az FTC-nél.

Robbie Keane szerződtetésével – Szerhij Rebrov és Dejan Sztankovics után – újabb korábbi kiváló, sőt, a maga idejében nemzetközi klasszis került a Ferencváros kispadjára. A 146-szoros ír válogatott támadó pályafutását már bemutattuk, megtesszük ezt most a segédedzőjeként érkező Rory Delappal is, aki bizonyos szurkolói kultúrkörökben egyenesen legendának számít, nem is feltétlenül ok nélkül.

A 48 éves UEFA B-licences edző játékosként fáradhatatlanul zakatolt a középpálya közepén, és 1998 és 2004 között 11 alkalommal szerepelt az ír válogatottban. Az 1994-től 2013-ig tartó profi pályafutása során megfordult a Carlisle United, a Derby County, a Southampton, a Sunderland, a Stoke City, a Barnsley, végül a Burton Albion csapatainál. Összesen 358 mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, s ezeken 23 gólt szerzett.

Delap a kilencvenes évek második felében a harmad- és a negyedosztály között liftező Carlise Unitedben pallérozódott, s miután az akkor a negyedosztályban szereplő csapatnál alapember lett, 22 évesen elvitte őt a Premier League-ben szereplő Derby County. Itt aztán olyan jól ment neki a szekér, hogy 2001-ben – akkori – klubrekordot jelentő összegért, négymillió fontért megvette őt a Southampton. Innen 2006-ban megvette a Sunderland, amely viszont néhány hónap múlva le is passzolta őt kölcsönbe a Stoke Cityhez, s ahol aztán második meccsén – éppen a Sunderland ellen – eltört a lába. Ennek ellenére a Stoke 2007 januárjában végleg szerződtette az idény végéig harcképtelenné vált középpályást, aki a következő öt idényben a klub legendájává vált.

A Ferencváros másodedzője ugyan nem számított a különösen pengés középpályások közé, klasszikus zongoracipelőnek mondhatnánk, játéka legtöbbször kerülte a felesleges sallangokat, ám egyvalamiben mindenki másnál jobbnak bizonyult: az egész Premier League rettegett ugyanis Rory Delap bedobásaitól. Ha a Stoke City az ellenfél alapvonalától 30-35 méterre bedobáshoz jutott, az a csapatnak felért egy szöglettel. Delap ugyanis a legtöbbször négy lépés után szemre kimondottan könnyedén hajította be a labdát az ellenfél tizenegyespontja és ötöse közé, esetleg közvetlenül a kapu elé, s ezzel máris azonnali gólhelyzet alakult ki az ellen kapuja előtt. 

A Premier League hivatalos oldala szerint Delap 21 gólpasszt osztott ki pályafutása során a Premier League-ben, s a PL statisztikáival foglalkozó OPTA Twitter-oldala szerint ebből ötször bedobásból jegyzett asszisztot, amivel csúcstartónak számít ebben a műfajban az adatok gyűjtésének 2007-es kezdete óta. A Premier League hivatalos Facebook oldala 2023. július 6-án Delap születésnapján összegyűjtötte videón a „Delap-dobások” után esett PL-gólokat. Mind a hetet – a különbség, hogy az öngóloknál hivatalosan nem jár gólpassz. A videón egyébként a negyedik gólt a 32 évesen, 2015-ben elhunyt Fülöp Márton kapta.

Persze, nem véletlen, hogy Delapot az Everton akkori menedzsere, David Moyes 2008 augusztusában az „Emberi Csúzli” becenévvel illette, miután a Stoke mindkét gólja az ő bedobása után esett. Delap gyakran 30-40 méterre hajította a labdát – az átlaga 38 méter körül volt –, s közel 60 kilométeres sebességgel dobta el azt. Korábbi menedzsere, Tony Pulis szerint „Delap olyan szögben és sebességgel dobta el a labdát, hogy az rengeteg problémát okozott az ellenfél védelmének. Jóval laposabban érkezett a labda a tizenhatoson belülre, mint egy szögletnél, ezért a védőknek jóval nehezebb volt kiszámítani az ívet és megfelelően helyezkedni rá”.

Persze az ellenfelek igyekeztek minden eszközt megragadni a bedobások elleni védekezésre, többször előfordult, hogy a menteni igyekvő kapus inkább az alapvonalon rúgta ki a labdát szögletre, semmint hogy Delap dobjon – lásd Boaz Myhill mutatványát alább –, de a West Ham United és a Burnley is egy alkalommal egy plusz sor hirdetőtáblával próbálta csökkenteni Delap helyét az oldalvonalnál a bedobás elvégzésére – utóbbi sikertelenül tette ezt.

BOAZ MYHILL, A HULL CITY KAPUSA MEGAKADÁLYOZZA DELAP BEDOBÁSÁT

A gyermekként még gerelyhajítással próbálkozó, utánpótlásversenyeket is megnyerő Delap esetében szóba került, hogy a 2012-es olimpián esetleg gerelyhajítóként képviselje Írországot, amit a fellelhető cikkek tanulsága szerint ő udvariasan elutasított, mondván 14-15 éves kora óta nem foglalkozott a sportággal, s nem biztos, hogy megüti az olimpiai szintet. 

AZ IFJABB DELAP NYOLC GÓLNÁL JÁR A PREMIER LEAGUE-BEN
Rory Delap fia, Liam apjával ellentétben az angol utánpótlás-válogatottban szerepel, valamint támadóként riogatja a kapusokat. A 21 éves csatár a Manchester Citynél mutatkozott be a Premier League-ben még 2021 tavaszán, de sérülései miatt nem tudta megvetni a lábát a sztároktól hemzsegő Guardiola-csapatban, és többször kölcsönadták. Az utóbbi években a Stoke, a Preston és a Hull színeiben is megfordult a Championshipben, 2024 nyarán az Ipswich Town már végleg megvásárolta 20 millió fontért. A most zajló idényben 19 bajnokin nyolc góllal segítette az újoncot, emellett van két gólpassza is. 19 éves öccse, Finn Delap jelenleg a harmadik ligás Burton Albion játékosa.

Bedobásainak köszönhetően Rory Delap a Stoke City drukkereinél legendás státuszba került. 2013 nyarán távozott a csapattól, majd az év végén a negyedosztályú Burtontól vonult vissza, majd két év múlva a Derby Countynál az utánpótlásban kezdett edzősködni. Delap 2018-ban került vissza a Stoke-hoz, ahol az első csapatot szolgálta asszisztensedzőként, majd egy meccsen megbízott vezetőedzőként, s két éve januárban távozott. Robbie Keane segítőjeként 2023 júniusától dolgozott a Maccabi Tel-Avivnál, ahol tavaly nyárig összesen 53 mérkőzésen ült az ír páros a kispadon.

Meglehet, hogy a Ferencváros jelenlegi keretében nincs olyan játékos, aki akárcsak meg tudná közelíteni azt a távolságot bedobásaival, amire Delap a maga idejében képes volt, az azonban biztos, hogy az "Emberi Csúzli" ismeretei a bedobásokról könnyen szélesíthetik a zöld-fehérek taktikai repertoárját.

ÖSSZEÁLLÍTÁS DELAP BEDOBÁSAIBÓL

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik