A gólkirály cím? Meglátjuk, bármi kisülhet, nincsenek nagyon előttem... – Nagy Zsolt már ötgólos az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2024.12.05. 08:19
Nagy Zsolt (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 5. fordulójából most pótolt mérkőzésen a Puskás Akadémia 2–0-ra győzött az ETO FC Győr vendégeként. A találkozó után a felcsútiak sorozatban harmadik mérkőzésén eredményes magyar válogatott játékosával, Nagy Zsolttal beszélgettünk.

Nagy Zsolt távoli gólja kellett ahhoz, hogy a Puskás Akadémia feltörje az ETO FC Győr védelmét.

„Egy-nulláig jól játszottunk, jól tartottuk a labdákat, jól tudtunk addig bontani. Átlövésből volt a gól, de volt több veszélyes beadásunk, amiből esetleg gól születhetett volna. Kicsit hátrébb toltuk talán a védekezést, ez nem volt tervben. Utána azért, azt mondom, jól játszott a Győr, és a második félidőben pontrúgás után szereztük a gólt. Az nagyon kellett, hiszen ott tényleg megint az történt, hogy mélyen védekeztünk, ami nem volt betervezve. Nagyon nehéz volt, de fontos győzelem.”

Videónkban beszélgetünk arról, hogy szombaton ismét az ETO lesz az ellenfelük, csak már hazai pályán. Szóba kerül az őszi elsőség, hiszen egyelőre a Ferencváros előtt állnak a tabellán, de téma a gólkirályi cím is, hiszen Nagy Zsolt már ötgólos a szezonban – és előtte csupán hatgólos játékosok állnak.

LABDARÚGÓ NB I
AZ 5. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC 0–2 (0–1)
Győr, ETO Stadion, 1562 néző. Vezette: Antal P.
Gólszerző: Nagy Zsolt (11.), Golla (63.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

NB I: DVSC–ETO FC

Labdarúgó NB I
32 perce

Csak a védelmek jeleskedtek, nem született gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
59 perce

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
8 órája

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
9 órája

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
11 órája

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
12 órája

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
21 órája

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:43
Ezek is érdekelhetik