A Gázszer FC 25 éve játszotta utolsó NB I-es meccsét – Tiber Krisztián mesélt az ott töltött évekről

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.12.17. 18:36
Tiber Krisztiánnak fájt, hogy távoznia kellett a Gázszertől (Fotó: Koncz György)
Huszonöt éve játszotta utolsó NB I-es mérkőzését a Gázszer FC labdarúgócsapata, az Újpest ellen Akasztón 4–1-re elveszített bajnokin. A Fejér megyei klub meseszerű sikereiről, majd viszontagságairól, az együttes korábbi játékosa, az élvonal 1997–1998-as idényének gólkirálya, Tiber Krisztián beszélt a Nemzeti Sportrádióban.

1999. december 17-én a Gázszer FC 4–1-re kikapott az Újpesttől, ezzel búcsúzott a magyar élvonaltól, mivel megszűnt, s a részvételi jogot megkapta a PMFC, így tavasszal már a pécsiek szerepeltek az agárdi klub helyett az NB I-ben. Az utolsó, őszi idényben már nem volt a csapat tagja Tiber Krisztián, aki ennek hátteréről is mesélt.

„Elnök úr az utolsó pillanatig próbálta menteni a menthetőt. Lehívott engem 1999 nyarán Agárdra, az irodájába – a Vasas már egy évvel korábban is próbált leigazolni, akkor még nem mentem el –, és mondta, hogy kivásárolna engem a Vasas az élő szerződésemből, amivel még fél évig el tudja húzni a klub működését. Igazából kész tények elé voltam állítva, hogy menjek el, mert lassan vége lesz ennek a sikertörténetnek. Azt hozzáteszem, hogy amikor hazafelé mentem autóval, végigkönnyeztem az utat, mert ez nekem akkora fájdalom volt. Nyilván megértettem a klubot, és annak örültem, hogy talán segíthetek az értem kapott összeggel, amivel a klub tovább működhet vagy esetleg rendezheti a tartozásait, de az nekem egy hihetetlenül fájó emlék” – árulta el az 52 éves egykori csatár.

A teljes beszélgetés

 

 

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: Fontos a frissesség

Labdarúgó NB I
1 órája

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt szerződtetni

Labdarúgó NB I
2 órája

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
4 órája

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
5 órája

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
5 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
6 órája

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
17 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
20 órája
Ezek is érdekelhetik