Profi szerződést kötött 14 éves játékosával az MTK

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.11.12. 15:31
Vasziljevics Andrej hosszútávú megállapodást kötött az MTK-val (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK Budapest profi szerződést kötött 14 és fél éves játékosával, Vasziljevics Andrejjel, aki a korábbi NB I-es futballista, Dusan Vasziljevics fia.

Az MTK hosszútávú megállapodást kötött a fiatal támadóval – számolt be róla a klub honlapja, amely azt nem közölte, a szerződés pontosan mennyi időre szól.

Mint a beszámolóban olvasható, a 2010-es születésű Vasziljevics Andrejt a világ legnagyobb klubjai is szerették volna az utánpótlásukban tudni az MTK nemzetközi mérkőzésein, valamint a magyar utánpótlás-válogatottakban nyújtott teljesítményének köszönhetően – legutóbb két gólt is szerzett az U15-ös korosztályos válogatottban –, de a fiatal játékos és családja úgy döntött, hogy a kék-fehérekkel köt hosszútávú megállapodást.

„Nagyon örülök neki, hogy én vagyok a legfiatalabb játékos, aki profi szerződést kapott, de ez még csak a kezdet. Még ennél is keményebben kell dolgoznom, hogy tovább haladjak ezen az úton, és folyamatosan fejlődjek játékosként. Szeretnék minél hamarabb a felnőttcsapat közelébe kerülni, de tudom, ezért rengeteget kell még tennem” – mondta a szerződés aláírását követően a fiatal játékos, aki egyébként a 264 NB I-es meccsel rendelkező középpályás, a Videotonnal és a Honvéddal bajnoki címet szerző, az Újpesttel kupagyőzelmet ünneplő Dusan Vasziljevics fia.

Vasziljevics jelenleg a Hungária körútiak U15-ös csapatában szerepel, de az U16-osoknál is lehetőséget kapott már, korosztályában vezeti a góllövőlistát, míg az előző idényben az U14-eseknél gólkirályi címet szerzett 33 találattal. A fiatal támadó az elmúlt három és fél szezonban lejátszott 96 bajnokiján 161 gólig jutott a különböző korosztályokban.

 

Legfrissebb hírek

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
41 perce

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
7 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
10 órája

Horváth Dávid intelme az NB I-es újonc ellen: észnél kell lenni!

Labdarúgó NB I
10 órája

Molnár Ádin volt az NB I 8. fordulójának U21-es ásza

Labdarúgó NB I
13 órája

Polgár Kristóf úgy érzi, a masszív védekezés vezethet sikerre a Kazincbarcikánál

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:30

Gyurkits Gergőt nem teszi görcsössé, hogy gólt kell szereznie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:08

Nagy vállműtét vár a Paks kulcsemberére

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 14:28
Ezek is érdekelhetik