A Fradi–Újpest rangadónak különleges hangulata volt a lelátón és a pályán is. Több volt az egymásnak odaszúrt szöveg, de „a tiszteletet mindig megadtuk az idősebbnek” – mondta Lisztes Krisztián. Szavai szerint az ellenfelek között is működött egyfajta kémia, a jó teljesítményt a mérkőzés végeredménytől függetlenül elismerték.
Véber György szerint nem fognak örülni annak, amit mond, de akkoriban más idők voltak, mint mostanság. Ma már „mind a két klubnál egy összevásárolt csapat futballozik”, a 90-es évek végig azonban a Ferencvárosban és az Újpestben is legalább hét-nyolc saját nevelésű, a klubjához kötődő, hosszú ideje ott játszó labdarúgó vívta egymás ellen a nagy meccset. Azt viszont határozottan pozitív változásnak tartják mindketten, hogy a pályán kívül sokat szelídült a hangulat. „A mi időnkben azért még komoly utcai harcok voltak” – eleveníti fel Véber, „a Fradi-aluljárón átmenni, az igazából egy kihívás volt, nagy kérdés volt, hogy följutsz-e a lépcsőn” – erősíti meg az elhangzottakat Lisztes Krisztián.
Mivel mindketten az utánpótlásnevelésben dolgoznak, ez is szóba került. Ferencváros labdarúgó-szakosztályának utánpótlás menedzsere szerint sokkal többet kellene arról beszélni, hogyan lehetne elérni azt, hogy egy tízmilliós országban egyetlen tehetség se vesszen el, ma e téren a rendszer nem működik túl jól. Az Újpest utánpótlása nem akadémia, emiatt a csapat jelentős hátrányba került – mondta Véber György, aki szerint olykor előfordul, hogy a jó képességű gyerekek az akadémiák szűrései során vesznek el.
„Az akadémiák az elmúlt 10-15 évben olyan előnyre tettek szert, hogy igazából a legtehetségesebbeket országos szinten is lefölözik. (…) Hiába a Honvédé a legjobb akadémia, ha a csapat majdnem kiesik az NB II-ből” – fogalmazott Véber, hozzátéve, hogy Kispesten nem olyan játékosokat neveltek, akik a klub tradícióihoz méltóan szerepelnek az első osztályban.