Nagyon bekezdett az Újpest, végül mégis négyet kapott az MTK-tól

Vágólapra másolva!
2024.10.26. 20:34
Jurina (jobbra) lőtte az MTK egyenlítő gólját (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I 11. fordulójának harmadik szombati mérkőzésén az MTK hamar hátrányba került az Újpest ellen, a második félidőben azonban 15 perc három gólt szerezve fölényesen legyőzte a lila-fehéreket, akiknek ezzel megszakadt a hatmeccses veretlenségi sorozatuk.

 

 

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
MTK Budapest–Újpest FC 4–1 (1–1)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4035 néző. Vezette: Antal
Gólszerző: Jurina (15.), Duarte (56. – öngól), Kosznovszky (66.), Molnár Ádin (71.), ill. Mucsányi (2.)

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Hetven másodperc telt el a találkozóból, és máris ünnepelt az újpesti tábor, amely − ahogyan arra számítani lehetett − teljesen megtöltötte a vendégszektort, és miután a lila-fehéreknek rendelt belépők elfogytak, az újpestiek a szektoruk melletti tribünre szóló jegyeket kezdték el vásárolni, így óriási buzdítást kapott Bartosz Grzelak vezetőedző együttese. És a támogatást hamar meghálálta az együttes: Fran Brodic agresszívan szerelte Ilia Beriasvilit – a grúz védő csapata legjobbja volt az elmúlt hetekben, a Kecskemét elleni győzelem alkalmával a mérkőzés emberének választottuk, de most nagyot hibázott. A saját tizenhatosánál próbált cselezgetni, nem számított arra, hogy a horvát csatár ilyen erőszakosan megtámadja és el is veszi tőle a labdát, a következő pillanatban Mucsányi Márknak annyi feladata maradt, hogy az üres kapuba passzoljon.

Persze, hogy tomboltak az újpestiek ilyen remek kezdés láttán.

Arra számítani lehetett, hogy jó meccs kerekedik a két fővárosi gárda rangadójából, hiszen az MTK Budapest és az Újpest FC is sikeresen szerepelt az elmúlt időszakban. Ezen az összecsapáson sokan jól ismerték az ellenfelet: az MTK-ból Kádár Tamás és Nemanja Antonov játszott Újpesten, Bognár István a lila-fehérek utánpótlásában szerepelt, míg a most újpesti Bese Barnabást az MTK játékosaként ismertük meg annak idején. Sőt, az öltözőfolyosón Németh Krisztián nagy szeretettel ölelte meg Nagy Tamást, aki csapattársa volt 2006-ban az U17-es Európa-bajnokságon – sérülései miatt Nagy végül nem lehetett profi futballista, de a sportágtól nem szakadt el, az Újpest technikai személyzetének a tagja.

A házigazda soraiban néhány percig zavart okozott a gyorsan kapott gól, a vendégek többször is nagy lendülettel indultak meg Demjén Patrik kapuja felé, ám tíz perc elteltével látni lehetett, a kék-fehérek rendezték soraikat, elkezdték birtokolni a labdát, és Marin Jurina közelről egyenlített. Fordulatosan, lendületesen kezdődött tehát a mérkőzés, érezhető volt, hogy mindkét félnek van önbizalma, egyaránt dinamikusan, a kemény ütközésektől sem visszariadva játszottak, és mert mind a két szurkolótábor folyamatosan biztatta kedvenceit, végig futballmeccsen érezhették magukat a jelenlévők. A félidő közepén kicsit visszaesett az iram, egyre több hiba csúszott az összjátékba mindkét oldalon, ráadásul Bese Barnabás a combjához kapott, nem is tudta folytatni a játékot, Simon Krisztián állt be a helyére. A szünet előtti pillanatokban megint az Újpest tűnt veszélyesebbnek.

A második félidőt is az Újpest kezdte lendületesebben – de nem olyan sikeresen, mint az elsőt. Persze azt a szintet nehéz tartani. Előbb a csereként korábban beálló Simon Krisztián, nem sokkal később Horváth Krisztofer célozta meg a hazaiak kapuját, Demjén Patriknak résen kellett lennie, hogy hárítsa ezt a két lövést.

Ám a folytatás már az MTK elképzelése szerint alakult. Nyilván szerencse is kellett ahhoz, hogy Molnár Ádin erősen középre lőtt labdája, amely elment volna a kapu előtt, a menteni igyekvő André Duarte fején irányt változtatva a kapuban kössön ki, és noha az Újpest próbálta fokozni a tempót és birtokolni a labdát a hazai térfélen, lendületes ellentámadás végén az elmúlt hetekben egyre jobb teljesítményt nyújtó Kosznovszky Márk kilőtte a jobb alsó sarkot – 3–1! Ez már tetemes előnynek tűnt, és Bartosz Grzelak cserékkel próbálta frissíteni csapatát, azonban mire változtathatott volna, tovább nőtt a különbség.

A kék-fehéreket megnyugtatta a fordítás, a játékosok megbecsülték a labdát, sok passzal járatták, és ha tehették, veszélyes ellenakciókat vezettek, miközben nyugodtan figyelhettek a hátsó alakzatra, hogy ne nyíljanak ki, és az Újpest próbálkozásait csírájában elfojtsák. És így is növelni tudták az előnyt. André Duarte ismét hibázott, a végig remekül játszó Molnár Ádin pedig már a negyedik hazai gólt helyezte el az újpesti kapuban.

Ki gondolta volna ezt a második percben? Sokáig nem úgy tűnt, hogy ekkora különbség lesz a két gárda között, de a kék-fehérek nagyon jól sáfárkodtak az adódó lehetőségeikkel, és mert sokkal jobban védekeztek, mint ellenfelük, megérdemelten nyerték meg a meccset ilyen különbséggel is.

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A 11. FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA

Október 27., vasárnap
13.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport) 
15.15: Paksi FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)
17.45: ETO FC Győr–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)

   
AZ ÁLLÁS       
  1. Puskás Akadémia

10

7

1

2

17–9

+8

22

  2. Ferencvárosi TC

8

7

1

15–5

+10

21

  3. MTK Budapest

10

7

3

19–10

+9

21

  4. Paksi FC

9

6

1

2

20–12

+8

19

  5. Újpest FC

11

5

2

4

16–11

+5

17

  6. Diósgyőri VTK

11

4

4

3

10–11

–1

16

  7. Fehérvár FC

11

3

3

5

13–19

–6

12

  8. ETO FC Győr

9

3

2

4

10–12

–2

11

  9. Nyíregyháza Spartacus

10

3

1

6

13–19

–6

10

10. Zalaegerszegi TE

9

2

1

6

10–15

–5

7

11. Debreceni VSC

10

2

1

7

11–20

–9

7

12. Kecskeméti TE

10

1

2

7

6–17

–11

5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik