A jogi pálya helyett választotta a focit az Újpestre visszatérő középpályás

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 13:03
Helmich Pált a jog, a pszichológia, a színészet és a politika is érdekelte, mielőtt eldöntötte, hogy profi futballista lesz (Fotó: Török Attila)
A nyári átigazolási időszak hajrájában szerezte meg a Kecskeméttől az Újpest Helmich Pált, aki a fővárosi lila-fehérek honlapjának adott interjújában elmondta, gyermekként számos egyéni sportot kipróbált, focizni pedig 13 évesen kezdett, és az érettségi előtt még a tervei között szerepelt, hogy jogot vagy pszichológiát tanuljon, esetleg az orvosira menjen tovább.

Helmich Pál ismertette, hogy a labdarúgás előtt teniszezett, asztaliteniszezett, cselgáncsozott és mezei futóversenyekre is járt.

„Kifejezetten szerettem az egyéni sportokat, hiszen csak rajtam múlik minden, azonban az iskolában is szinte mindig fociztunk, és az idő előrehaladtával azt találtam a legérdekesebbnek. A pingpongot például egész komoly szinten űztem, de egy idő után unalmassá vált, hogy csak az asztalnál állok. A labdarúgásban mégiscsak levegőn vagyok, ott a fű, a környezet, vannak csapattársaim. A középpálya ráadásul elég izgalmas, mindig új szituációkat hoz a játék, és talán ez az összetettség tetszett legjobban a fociban. Végül 13 évesen kezdtem el edzésekre járni, még kint, Németországban, majd egy évet itthon töltöttem az Újpestnél, és utána mentem vissza Berlinbe. Az érettségit követően határoztam úgy, hogy szeretnék visszatérni Magyarországra, és itt folytatni a karrierem” – mondta Helmich Pál az ujpestfc.hu-nak.

A középpályás felidézte, hogy szüleivel eredetileg csak egy évre költöztek volna ki Németországba, ám ez rendre meghosszabbodott, végül ő 16 évet töltött kint, szülei és testvérei pedig a mai napig ott élnek.

„Ami az én hazajövetelemet illeti, ugyan magyar-német kettős állampolgár vagyok, de ez csak papíron van így, az nem kérdés, hogy a szívem magyar, és a magyarokért dobog. Emellett a másik indok az, hogy nagyon élveztem azt az egy évet, amikor itthon játszottam Újpesten, szeretem Magyarországot, Budapestet, ráadásul a családom nagy része, a nagyszüleim, az unokatesóim itt élnek. A karrierem szempontjából szintén okos döntésnek láttam, hiszen itt jól fel tudom magam építeni. Természetesen mint a legtöbb nagyravágyó játékosnak, nekem is az a célom, hogy egyszer egy topligában szerepeljek, de amíg nem ugrom meg az NB I-es szintet, addig miért ne futballoznék itthon?” – vetette fel Helmich, kiemelve, hogy itthon leginkább azzal tudja kamatoztatni a tehetségét, hogy minden párharcot komolyan vesz és mindig készen áll. 

„Azt hozzá kell tenni, hogy én kint is agresszív, ambiciózus játékosnak számítottam. Említettem, hogy én egyéni sportágakat űztem először, s ezért a focipályán mindig is imádtam az egy az egy elleni párharcokat. Persze, nagyon rossz gólt kapni, viszont azt nem egyedül én, hanem az egész csapat kapja. Azonban ha elveszítek egy párharcot, akkor arról senki más nem tehet, csak én. Annyira utálok alulmaradni egy ilyen szituációban, hogy ezért sosincs megállás” – húzta alá Helmich, akinek családja nagy hangsúlyt fektetett a tanulmányokra, hiszen Németországban is elit gimnáziumba járt, és aránylag későn született meg a döntés, hogy profi futballista lesz.

„Az érettségi előtt még voltak olyan terveim, hogy jogot vagy pszichológiát tanuljak, esetleg az orvosira menjek tovább, sőt még a színház és a politika is érdekelt. Sokat gondolkoztam, de a foci vonzott legjobban, ráadásul az eléggé behatárolt, hogy milyen életkorig űzhetjük. A többivel később is foglalkozhatok, a focival azonban csak most” – hangsúlyozta, kitérve arra is, hogy az ELTE-n elkezdte az angol-német irodalmat tanulni, majd a jogot is szerette volna elkezdeni, ám a labdarúgás miatt nem volt elég ideje rá.

„A közeljövőben viszont szeretném folytatni a tanulmányaimat, azt még nem tudom pontosan, hogy milyen téren, de most a pszichológia felé húzok, ugyanis egyre jobban kezd érdekelni az edzősködés. Jelenleg úgy érzem, hogy a karrierem után edzőként dolgoznék a legszívesebben, ezt pedig segítené, ha pszichológiát tanulnék” – tette hozzá Helmich, aki arról is beszélt, hogy viszonylag későn, 13 esztendősen kezdett el focizni.

„Elég későn, 13 évesen csöppentem bele a labdarúgás világába, a legtöbben akkor már kb. 100-at tudtak dekázni, én pedig csak akkor tanulgattam passzolni. Emiatt volt egy komoly technikai lemaradásom, amit az évek során próbáltam ledolgozni, és szerintem viszonylag jól is sikerült, de még mindig tovább faragható. Fizikailag egész jó számokat tudok produkálni, azonban szeretném, ha ez technikailag is így lenne. Már csak azért is, mert hosszú távon szeretnék majd egy topligában játszani, és a magyar felnőttválogatottban a hazámat képviselni, ezekhez pedig elengedhetetlen a technika is” – jegyezte meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik